Vannak, akik bíznak Trumpban

Ömlik a tőke a legrosszabb hitelminősítői besorolású amerikai vállalati kötvényekbe is, jelezve, hogy a befektetők bíznak Donald Trump amerikai elnök gazdaságélénkítő és deregulációs terveinek megvalósulásában.
Dzindzisz Sztefan, 2017. február 9. csütörtök, 13:11
Fotó: MTI/EPA

A Dealogic piaci adatszolgáltató által a Financial Times című londoni gazdasági napilap számára összeállított, csütörtökön ismertetett kimutatás szerint a rendkívül gyenge, "CCC" besorolási sávban szereplő vállalati adósok kötvényeinek átlaghozama, amely tavaly 21,7 százalékon tetőzött, most már a 10 százalékos szint felé süllyed, miközben ezek a cégek csak az idei év eleje óta eltelt időszakban 41 milliárd dollárnyi új hitelfinanszírozáshoz jutottak a piacon. Ez 2013 azonos időszaka óta a legmagasabb időarányos összeg. (Kiderült, hova áramlik a tőke.)

A magas hozamú - vagyis kockázatosabb -, illetve a jó minőségű, befektetési ajánlású vállalati adósságpapírok kockázati felárai közötti különbözet az egy évvel ezelőtti 650 bázispontról 259 bázispontra zsugorodott a Bank of America pénzügyi szolgáltató csoport adatai szerint.

Egyes londoni pénzügyi elemzői vélemények szerint ugyanakkor a jelenlegi feszes munkaerőpiaci helyzetben túlfűtötté teheti az amerikai gazdaságot, ha Donald Trump valóban végrehajtja az elnökválasztási kampányban ígért gazdaságélénkítő terveit, és ennek komoly hatásai lehetnek az amerikai monetáris politikára - írja az MTI.

A City egyik legtekintélyesebb gazdasági-üzleti elemzőcége, a Capital Economics előrejelzési összeállítása szerint a Trump-kormány kilátásba helyezett gazdaságösztönző intézkedései 3 százalék fölé hajtják az idén a maginflációt a már most is csaknem teljes kapacitással működő amerikai gazdaságban.

Ennek egyik következménye a ház prognózisa szerint az lesz, hogy az amerikai jegybank feladatait ellátó Federal Reserve az idén és 2018-ban is négy-négy kamatemelést hajt végre, sokkal többet, mint amennyit a piac jelenleg áraz. Ezzel éles ellentétben az euróövezeti jegybank (EKB) és a Bank of Japan a belátható előrejelzési távlatban valószínűleg egyaránt folytatja mennyiségi enyhítési ciklusát.

A legnagyobb gazdasági erőcentrumok e meredeken széttartó monetáris politikájának következményeként a Capital Economics előrejelzése szerint a dollár az idei év végére az 1:1-es árfolyamparitás alá, 0,95 dollár/euróra drágul.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Szalay_Miklos, 2017.02.09 14:30

Akit kicsit közelebbről érdekelne a politikai és főleg a gazdasági bal- és jobboldal mibenléte, az ezt nézze meg:

http://egyvilag.hu/temak.shtml#temaid073

(A legfelső sor a kép tetején, "Bal oldal - Jobb oldal". Az írás doc és pdf formátumban tölthető le. Ez egyébként egy nagyobb mű egy darabja, mely megpróbálja módszeresen, de azért érthetően elmagyarázni, hogyan működik a világ.)

És, ha már Trump, érdekes lehet a Demokráciáról és diktatúráról, a demokrácia visszásságairól szóló rész is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html