A nemzetközi hitelminősítő azzal a véleményével indokolta a lépést, hogy a Krím annektálása nyomán megnövekedett geopolitikai kockázatok, valamint az amerikai és az EU-szankciók kilátása visszafoghatja az oroszországi befektetéseket, gyorsuló tőkekivonást eredményezhet, és összességében tovább gyengítheti az orosz gazdaság máris romló teljesítményét.

A Standard & Poor's egyelőre megerősítette a devizában és hazai valutában fennálló orosz szuverén adósságkötelezettségek egyaránt "BBB/A-2" szintű osztályzatát. Közölte ugyanakkor: legalább egy a háromhoz az esélye annak, hogy felülvizsgálja Oroszország hitelképességi megítélését, és ennek nyomán a következő 24 hónapban leminősítheti az orosz adósbesorolást.

Az S&P rontotta az orosz GDP növekedési ütemére adott előrejelzését: eszerint a gazdaság az idén 1,2 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal nő, a korábbi előrejelzésében 2,2 százalékos idei és 3,0 százalékos jövő évi ütem szerepelt. A minősítő az új prognózisoknál is jelentős lefelé mutató kockázatok lát, a feszültség elhúzódása esetén jóval 1 százalék alatt maradhat az idei GDP-növekedés.