Vlagyimir Putyin orosz államfő független jelöltként indulhat a jövő évi (várhatóan márciusban, a Krím félsziget elcsatolásának 4. évfordulóján tartandó) elnökválasztáson - szivárogtatták ki a sajtóhoz a Kremlhez közel álló forrásból. Ez lehetővé teszi, hogy minden orosz ember képviselőjeként álljon a választóközönség elé.

Kihasználhatja, hogy népszerűsége magasan veri az általa alapított Egységes Oroszország párt szintén látványos támogatottságát. A párt a független Levada Center közvélemény-kutató intézet legfrissebb felmérése szerint 63 százalékon áll szemben az egy évvel korábbi 55 százalékkal. Eközben az összes többi párt megítélése romlott vagy stagnált.

Kevés a 63 százalék

A szakértők részben a politikai közéletet uraló uborkaszezonnal, magyarázzák a javulást, ugyanis egy évvel ezelőtt a helyhatósági választásokat megelőző kampánytól volt hangos az ország. Emellett a gazdasági válság elhalványulása, és ezzel összefüggésben a javuló fogyasztói hangulat is a kormánypárt kezére játszik.

Putyin független jelöltként indult a 2000-es és 2004-es elnökválasztáson (az Egységes Oroszországot másokkal közösen 2001-ben alapította), ám 2011-ben párja jelöltjeként indult csatába. Népszerűség indexe rekordokat döntögetett az elmúlt hónapokban: kissé meghaladta 86 százalékot is.

Az elnök egyelőre nem jelentette be indulását, legutóbbi nyilvános szereplésén azzal ütötte el a kérdést, hogy ez a választókon múlik. Érdekes, hogy még az amerikaiak megítélése is javult Putyinról az elmúlt években az USA és az EU, illetve Oroszország - a Kreml ukrajnai beavatkozása miatt - látványosan megromló viszonya ellenére.

Nyomás az ellenzékre

Eközben a rendőrség tovább zaklatja Alekszej Navalnij ellenzéki politikust, aki bejelentette, hogy elindul az elnökválasztáson. Csütörtökön korrupcióellenes alapítványának moszkvai központjában tartottak házkutatást. Korábban a novoszibirszki és a orjoli irodával tették ugyanezt.

Navalnij több korrupcióellenes demonstrációt is szervezett idén, amit súlyos blamázsként éltek meg a kormányoldalon. Alapítványa korábban Dmitrij Medvegyev miniszterelnök titkos vagyonát taglaló anyagot hozott nyilvánosságra, azzal vádolva a kormányfőt, hogy korrupcióból gazdagszik.