Váratlan lépés Trumptól - most ő engedett

Nyélbe ütötték a kétpárti megállapodást az amerikai kongresszusban a szövetségi kormány finanszírozásáról a szeptember végével befejeződő pénzügyi év hátramaradt részére vonatkozóan - közölték névtelenül nyilatkozó kongresszusi illetékesek.
Dzindzisz Sztefan, 2017. május 1. hétfő, 10:33

A megállapodást péntek éjfélig meg kell szavaznia a képviselőháznak és a szenátusnak, és alá kell írnia Donald Trump elnöknek is, elkerülendő az olyan helyzetet, mint amilyen legutóbb négy évvel ezelőtt áll elő, amikor is finanszírozhatatlanná váltak a szövetségi kormányintézmények, jórészt amiatt, mert Barack Obama elnök demokratái kisebbségben voltak törvényhozásban - írja az InfoRádio.hu.

Most más a helyzet: a republikánus párti elnök republikánus többségre támaszkodhat a parlament mindkét házában. A megállapodás részletei egyelőre nem ismertek. A The Washington Post című napilap azt írta, hogy a kongresszus várhatóan a hét elején szavaz róla, és a megállapodás előirányozza a katonai és határvédelmi kiadások növelését. A republikánus többségű kongresszusban hónapokon át folytak a tárgyalások az ezermilliárd dolláros költségvetésről.

A múlt pénteken a kongresszus ideiglenes határozatot hozott a szövetségi szervek finanszírozásáról május 5-ig, hogy a szenátorok és képviselők addig tető alá tudják hozni a megállapodást. A legnagyobb viták az egészségbiztosítási rendszer finanszírozása körül folytak. Az előző amerikai elnök, Barack Obama nevéhez kötődő, Obamacare néven ismert ellátási rendszer átalakítására benyújtott egészségbiztosítási törvénytervezetet a kormányzat március végén - a képviselőházi voksolás előtt néhány órával - visszavonta, mivel a republikánus többség ellenére nem volt meg az elfogadáshoz szükséges számú szavazat.

Trump emellett engedett a demokraták másik követelésének, jelesül, hogy ne legyen egyelőre költségvetési tétel az amerikai-mexikói határon építendő kerítés, amely Donald Trump egyik kampányígérete volt. Az elnök szerint a kerítés meghosszabbítására az illegális migráció és a drogcsempészet elleni harc miatt van szükség.

HOZZÁSZÓLÁSOK