Váratlanul megugrott a brit infláció

A várakozásokat jóval meghaladó, fél éve nem mért ütemre gyorsult a brit infláció a múlt hónapban.
Domokos Erika, 2018. szeptember 19. szerda, 14:15

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árindex 2,7 százalékkal volt magasabb augusztusban, mint egy évvel korábban - írta az MTI.

Júliusban 2,5 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában, és az előzetes elemzői konszenzus átlaga augusztusra lassulást, 2,4 százalékos teljes kosárra számolt éves inflációt valószínűsített.

Legutóbb februárban volt 2,7 százalék az éves brit infláció, bár a korábbi hónapokban járt ennél magasabban is: januárban és tavaly decemberben 3 százalék, tavaly novemberben 3,1 százalék, tavaly októberben és szeptemberben egyaránt 3
százalék volt, elsősorban a brit EU-tagságról 2016-ban tartott - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás utáni meredek fontgyengülés következményeként.

A brit pénzügyminisztérium által a Bank of England - a brit jegybank - számára előírt éves inflációs cél 2 százalék.

Az augusztusi adat jó eséllyel a Bank of England elemzőit is meglepte, mivel a jegybank előrejelzésében is 2,4 százalékos infláció szerepelt a múlt hónapra.

A Bank of England tavaly novemberben, tíz év után először emelte alapkamatát, 0,25 százalékponttal 0,50 százalékra. Ezt augusztusban újabb 0,25 százalékpontos emelés követte, így alakult ki a jelenleg érvényes 0,75 százalékos alapkamat.

Az ONS szerdai ismertetése szerint az infláció augusztusi megugrásában a legnagyobb tétel a kulturális szolgáltatási szektorban mért 3,6 százalékos éves drágulás volt - ezt mindenekelőtt a színházjegyek árának jelentős emelkedése okozta -, de felhajtóerőt adott a ruházati cikkek áremelkedése is.

Az elemző nyugtat

Jóllehet az augusztusi számok kelthetnek olyan aggályokat, hogy az inflációs nyomás ismét erősödik a brit gazdaságban, az adatok részletes lebontásából ugyanakkor kiderül, hogy a váratlan gyorsulást a kosár volatilis összetevőinek árváltozásai okozták - mondta Ruth Gregory, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági kérdésekkel foglalkozó közgazdásza a szerdai inflációs adatokat értékelő elemzésében. A ruházati cikkek augusztusi drágulása például a nagy júliusi leárazások utáni visszalendülést tükrözte.

Az elemző hangsúlyozta azt is, hogy a tizenkét havi termelői árindex augusztusban 2,9 százalékra csökkent az előző havi 3,1 százalékról, és ez a maginfláció lassulásának valószínűségére utal.

Mindezt egybevetve a Capital Economics nem módosítja azt az előrejelzését, hogy a teljes kosárra számolt tizenkét havi brit infláció a következő egy évben a 2 százalékos célszintre lassul vissza. A ház ennek alapján - és a Brexit-folyamatot övező bizonytalanságok miatt is - változatlanul azzal számol, hogy a Bank of England 2019 májusa előtt nem hajt végre újabb kamatemelést.

HOZZÁSZÓLÁSOK