Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A kormány óvatosan reagált a kedvező eredményekre, az ugyanis elsősorban egyszeri tételeknek köszönhető. A Dow Jones hírügynökség által megkérdezett elemzők kisebb, 2,5 százalékos bővülést vártak harmadik negyedévre. Az előző negyedévhez képest 0,9 százalékkal bővült a japán gazdaság a harmadik negyedévben, az előző időszak 0,4 százalékos növekedése után. Akkor 1,8 százalékkal volt magasabb a japán GDP, mint egy évvel korábban. A gazdasági és költségvetési politikáért felelős államminiszter, Banri Kaieda az adatok kihirdetését követő sajtótájékoztatón elmondta, az erős harmadik negyedévi eredmény kialakulását elsősorban a megnövekedett belső kereslet okozta. A fogyasztók igyekeztek kihasználni az állami autóvásárlási támogatást megszüntetése előtt, a meleg nyári hónapokban többen vásároltak klímaberendezéseket, s megnőttek a dohánytermék-eladások is az új dohányadó bevezetése előtt - tette hozzá. A kormány gyengébb növekedést vár az év utolsó negyedévében az egyszeri fogyasztásnövelő hatások eltűnése, valamint a világgazdaság növekedésének lassulása, s ennek következményeként a japán export visszaesése miatt. Ezen felül, az erős jen továbbra is hátráltatja az export bővülését - intett óvatosságra az államminiszter. A japán kormány korábban egy 4,4 ezer milliárd jen összértékű gazdaságélénkítő csomagot terjesztett a parlament alsóháza elé. Banri Kaieda reményét fejezte ki, hogy a hónap végére a felsőház is elfogadhatja a tervezetet, s azt törvénybe iktathatják, annak ellenére, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kijelentette, nem támogatják a javaslatot.