Az utolsó lengyel bank, amely még adott svájci frank alapú jelzáloghitelt, megszüntette ezt a tevékenységét, és egyes hírek szerint már euró alapú kölcsönöket sem ad. A varsói elemzők szerint rövid időn belül az a néhány bank is, amely még hajlandó külföldi valutahitelt adni, feladja ezt a gyakorlatot.

A dolog érdekessége, hogy inkább elvi döntésről van szó, nem arról, hogy az adósok fizetésképtelenségétől tartottak, ugyanis a valuta alapú hitelt minimum havi 750 ezer forintnak megfelelő keresethez kötötték. Inkább arról van szó, hogy például az euróhitelek költsége már nem lényegesen kedvezőbb a zloty-kölcsönökénél, vagyis erősen csökkent az érdeklődés iránta. Ráadásul elég kemény feltételekhez kötik nyújtásukat - három bank is csak azoknak ad, akik a fizetésüket is euróban kapják - írta a vezető lengyel gazdasági napilap, a Gazeta Prawna.

A szigorítások egyébként is visszafogták a hitelezést - tavaly a bankok 7,5 millió kölcsönt nyújtottak, ami 6,5 százalékkal kevesebb a 2010-esnél, a jelzáloghitelek száma 1,3 százalékkal, 243 ezerre mérséklődött. A fogyasztási hitelek összege tavaly 5,8 százalékot esett, azonban a negyedik negyedévben a csökkenés 2,2 százalékra lassult, és a szakértők a növekedés visszatérését várják. A lakáshiteleknél pont ellenkező trend mutatkozott: az év második felében 9,5 százalékkal csökkent összegük, és a 2010 második félévi 19,1 százalékról a teljes hitelösszeg 16,5 százalékra esett a valutahitelek aránya.

Bár Lengyelországban mintegy 700 ezren adósodtak el svájci frankban, ez arányaiban meg se közelíti a magyarországit, és bár őket is keményen sújtotta a frank árfolyamának elszabadulása, ennek hatásától jórészt megvédte őket az erős zloty.