A görögországi pénzügyi válság véget vetett az ország tehetős kosárlabdacsapataihoz igazolt amerikai kosarasok királyi életének - írja a Bloomberg. Az első fecskék megjelenése, 1995 óta több mint száz NBA-sztár tette át a székhelyét Görögországba, mivel a több millió dolláros fizetés mellett lakást, autót, esetenként külön séfet is kapott munkaadójától, ráadásul jövedelemadója kifizetését is átvállalták. Josh Childress és Linas Keiza a Toronto Raptorshoz igazolt, miután júliusban lejárt a szerződésük az Olympiakosznál, és áttanulmányozva az új ajánlatot úgy találták, nem éri meg továbbra is a görög csapatnál maradniuk. A mediterrán ország klubjai esetenként 70 százalékkal csökkentették játékosaik bérét és hagyják távozni a legdrágább sztárokat, mivel a gazdaság hanyatlása nyomán kevesebb a néző és a kormány hiány csökkentése érdekében megemelte az szja felső kulcsát. A görög kosárlabdaliga volt a harmadik legerősebb Európában a spanyol és az olasz után 2007-ben - derül ki az Európai Kosárlabda-szövetség rangsorából. Ez a három szövetség tudta leszerződtetni a legtöbb NBA-játékost. Görögországban az Olympiakosz és a Panathinaikosz tulajdonosai voltak olyan anyagi helyzetben, hogy amerikai sztár kosarasokat hozzanak csapatukba.