A 2011 óta kormányon lévő Rajoyra a 350 fős parlamentben 170-en szavaztak igennel, 111-en nemmel, 68-an tartózkodtak. Pedro Sánchez, a szocialista párt volt főtitkára néhány órával a szavazás előtt lemondott mandátumáról.

A politikus a szavazás első fordulójában, csütörtökön nem kapta meg a parlament abszolút többségének, 176 képviselő támogatását, a szombati második fordulóban a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) tartózkodása segítette győzelmét. Pedro Sánchez, a szocialista párt volt főtitkára néhány órával a szavazás előtt lemondott mandátumáról, mert - mint mondta - nem akart szembe menni pártja döntésével, de tartózkodásával nem akarta hatalomra segíteni Mariano Rajoyt.

A szocialista frakció 16 tagja a párt központi döntése ellenére nemmel szavazott Rajoy miniszterelnökségére.

Vége a 10 hónapja tartó patthelyzetnek

Mariano Rajoy újraválasztásával véget ért a tíz hónapja tartó spanyol belpolitikai patthelyzet, amelyben az országot korlátozott jogkörrel rendelkező ügyvezető kormány irányította. Spanyolországban tavaly december óta nem sikerült kormányképes koalíciót alkotni, noha két parlamenti választást is tartottak, de a konzervatívok egyik alkalommal sem nyertek önálló kormányalakításhoz elegendő fölénnyel.

A Mariano Rajoy megválasztását támogató pártok közül a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt, a Kanári-szigeteki Koalíció, és a tartózkodó szocialista párt is azt hangsúlyozta, hogy csupán a politikai bénultság feloldása vezette őket, és az újabb parlamenti választások elkerülése, de kritikusak lesznek az új kormánnyal szemben, amelynek egyikük sem koalíciós partnere.

Van, ami nem alku tárgya

A kisebbségi kormányzásra készülő miniszterelnök a szavazás előtt mondott rövid felszólalásában a párbeszéd és az együttműködés fontosságát hangoztatta, de nyilvánvalóvá tette azt is, hogy vannak olyan ügyek, amelyek nem lehetnek alku tárgyai. Példaként említette az ország egységét, a költségvetési stabilitást, és az uniós kötelezettségvállalásokat.

Mariano Rajoy a jövő héten nevezi meg új kormánya tagjait.

A legnagyobb kihívás a kabinet számára, hogy kisebbségben képesek lesznek-e kormányozni, döntéseikhez támogatást találni a törvényhozásban. Ez hamarosan ki is derülhet, mert az ország jövő évi költségvetésének tervezetét sürgősen meg kell vitatnia a parlamentnek.

A kormányfő megválasztása ellen ezrek tiltakoztak az utcán Madridban a szavazás idején. "Nem minket képviselnek" - skandálta egyebek mellett a tömeg, amely például "Nem az illegális beiktatásra", "Nem a maffia demokráciára" feliratú transzparenseket tartott a magasba.
Civil szervezetek több spanyol városban szerveztek tiltakozó megmozdulásokat.