Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az új szabályozás az internetfelhasználók adatvédelmének megerősítését szolgálja majd. Az Országos Népi Gyűlés állandó bizottságának üléséhez benyújtott javaslattervezet szerint a jövőben az internetezők személyazonosságának kilétére fokozottabb hangsúly helyeződne, nekik az internetes és a telekommunikációs szolgáltatóknál is igazolniuk kellene magukat.

Az új szabályozás elfogadása és életbe lépése ugyanakkor korlátozó erőként is hathat, ezzel ugyanis a blogokon és mikroblogokon megjelenő posztok, vélemények "feladói" is visszakövethetőek lennének. Egy ehhez hasonló valódi névvel való regisztrálást tett kötelezővé a vezetés márciusban a több százmilliós mikroblogoló közösség számára. Ezt végül - egyebek közt technikai nehézségek miatt - nem sikerült teljes mértékben megvalósítani.

Az internetet érintő szabályozások szigorítására való törekvések várhatóak voltak, a múlt héten a hivatalos pártlap, a Zsenmin Zsipao több cikke, a Hszinhua hírügynökség kommentárja is ezzel foglalkozott, és a központi televízió (CCTV) is erről tudósított. Hogy a novemberben megválasztott új kínai vezetőség pontosan milyen irányba indul el az internet szabályozását illetően, egyelőre nem lehet tudni. A korábbi propagandavezér, Liu Jün-san beválasztása a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Állandó Bizottságába ugyanakkor egyes elemzők szerint az internet szabályozásának szigorítása irányába mutat, mint ahogyan Liu utódának, Liu Csi-paónak a decemberi nyilatkozata is, amely szerint "a pártnak aktívan vizsgálnia kell, hogyan erősíthető meg az internet kiépítése, működtetése és kezelése". Ugyancsak a pesszimisták táborának igazát erősítheti az is, hogy az utóbbi hetekben a jelek szerint megerősítették a kínai tűzfalat, a korábbinál többek számára ellehetetlenítve annak megkerülését.