A hivatalos kormánypropagandával ellentétben a Fico-kabinet egyre felelőtlenebbül gazdálkodik - írta a pozsonyi Új szó. A pénzügyminisztérium legfrissebb jelentése szerint az állami költségvetés hiánya november végére elérte a 981,4 millió eurót. A múlt év azonos időszakához képest a deficit több mint 359 millió euróval ugrott meg.

A hiány növekedésének oka elsősorban a bevételek csökkenése. Ez utóbbiak csaknem 372 millió euróval estek vissza az egy évvel korábbihoz képest, miközben a kormánynak a kiadásokat csupán 12,4 millió euróval sikerült lefaragnia.

Áfából 406 millió, fogyasztási adókból 76 millió, személyi jövedelemadóból csaknem 8 millió euróval több pénz folyt be az egy évvel korábbinál. A társasági adó esetében azonban drasztikus visszaesést tapasztaltak, amelynek pontos nagyságát nem tette közzé a szaktárca.

A napilap szerint az sem a kormány érdeme, hogy a kiadásokat sikerült lefaragni. Ennek az az oka, hogy Szlovákia egyre rosszabbul teljesít az uniós támogatások merítésében, s így kisebb összeget kell fordítania társfinanszírozásra. Míg a múlt év első tizenegy hónapjában csaknem 215 millió eurót fordítottak erre, idén csak 180 milliót.

A nyitókép forrása: Szabó Dániel/Napi.hu.