Korszakváltás előtt áll Kuba, amelyet az 1959-es forradalomtól kezdve 2006-ig a 86 éves Fidel Castro, majd súlyos betegsége miatt a helyét átvevő öccse, a 81 éves Raul Castro vezetett. Utóbbi, akit 2008-ban államfővé választottak, majd az elmúlt hetekben hogy, hogy nem, újraválasztottak, a parlament alakuló ülésén bejelentette, hogy ennek az időszaknak a végén, 2018-ban biztosan távozik a hatalomból. A 600 fős testület megválasztotta első elnökhelyettesnek Diaz-Canel Bermudezt, ami arra utal, hogy ő az első számú esélyes a Castro testvérek utódlására.

A forradalom az USA támogatását élvező Fulgenico Batista diktatúráját döntötte meg. A Castro-féle egypártrendszer ezt követően a Szovjetunió 1991-es bukásáig szovjet támogatással maradt talpon, majd az elmúlt években erősen támaszkodott a szélső baloldali venezuelai rezsim segítségére. Raul az elmúlt években könnyített a szocialista rendszerekre jellemző korlátozásokon: megszüntette a mobiltelefonálás korlátozását és a pc-k otthoni használatának tilalmát, eltörölte a drága vízumok beszerzésének kötelezettségét és utat nyitott a mikrovállalkozások alapítása előtt.

Ennek ellenére hét végi beszédében is leszögezte, hogy nem kíván a kapitalizmus helyreállítását levezénylő államfő lenni. Azért választottak meg - mondta -, hogy fenntartsam és folytassam a tökéletes szocializmus kiépítését. Ehhez le kell gyűrniük az USA blokádját, amit nem sokkal a forradalom győzelme után vezettek be. Az utódjelölt, a mérnöki végzettségű Diaz-Canel Bermudez végigjárta a kommunista párt hierarchiáját a helyi vezetői posztoktól az országos szintig, egy időben oktatási miniszter is volt. Ha Rault egészségi állapota már 2018 előtt akadályozná a feladatai ellátásában, Bermudez lépne a helyére.