Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kompromisszumos javaslat lesz, amelyet mindkét párt törvényhozói támogathatnak. "Arra fogjuk bátorítani a szenátust, hogy a törvényhozók tárgyalják meg ezt a javaslatot" - fogalmazott Sarah Huckabee Sanders.

A tervezetben Donald Trump elnök felvázolja majd az amerikai-mexikói határra tervezett fal megépítésével kapcsolatos részleteket is.  (Meglepő következménye lett a bevándorlásnak.)

Szerdai sajtótájékoztatóján Huckabee Sanders kitért az úgynevezett menedékvárosok - az illegális bevándorlóknak menedéket nyújtó települések - politikájára, valamint a dollár helyzetére is. A szóvivő Steve Mnuchin pénzügyminiszter Davosban, a gazdasági világfórumon tett kijelentésére reagált. Mnuchin ugyanis arról beszélt, hogy a dollár gyönge, és ez kifejezetten előnyös az Egyesült Államoknak. Huckabee Sanders leszögezte: a dollár erős, és értéke "nagyon stabil, nagyrészt annak köszönhetően, hogy az amerikai gazdaság most jól teljesít. Hozzátette: Trump elnök mindig is a szabad árfolyammozgás híve volt.

A menedékvárosokat illetően a szóvivő hangsúlyozta: "az nem megy, hogy a menedékvárosok tetszés szerint válogatnak, melyik törvényt tartják tiszteletben és melyiket nem".

A kérdés azért merült fel ismét, mert szerdán az igazságügyi minisztérium adatokat, információkat kért több szövetségi államból és településről arról, hogy betartják-e a szövetségi törvényeket, amelyek előírják, hogy a helyi kormányzatok és önkormányzatok kötelesek kiadni az információkat az Egyesült Államok bevándorlási hivatalának a letartóztatottak bevándorlói státuszáról. A menedékvárosok vezetői ugyanis megtagadják az együttműködést ebben az ügyben a szövetségi hatóságokkal.

Az adatszolgáltatásra kötelezett tagállamok között van például Kalifornia, Oregon vagy Illinois, és információkat kért az igazságügyi tárca mások mellett Los Angeles, San Franciso, Seattle, New York és Chicago városvezetőitől is. "A Fehér Ház mindig nagyon világos volt ez ügyben: nem támogatjuk a menedékvárosokat" - szögezte le Sarah Huckabee Sanders.

Fotó forrása: HÉRIKA MARTÍNEZ / AFP