Jelentős nemzetközi válaszra számíthatna Észak-Korea, ha újabb nukleáris teszteket indítana - jelentették ki a Business Insider érdeklődésére az amerikai külügyminisztériumban. Ezzel folytatódott a hét végi nyilatkozatháború, amelyben először Mike Pence, az USA alelnöke beszélt arról, hogy vége a stratégiai türelemnek a sztálinista állammal szemben, mire válaszul Han Song Ryol észak-koreai külügyminiszter-helyettes megelőző atomcsapással fenyegette meg az USA-t.

Atomkatasztrófa

Az ilyen típusú fenyegetőzés felerősödött azóta, hogy Észak-Korea felgyorsította tesztprogramját és Donald Trump elnök a kemény katonai fellépés mellett döntött Kim Dzsong Un diktatúrájával szemben. A szakértők - nevük elhallgatása mellett - arra figyelmeztetnek, egy amerikai katonai csapás jó esetben súlyos veszélyekkel, rosszabb esetben totális nukleáris katasztrófával fenyeget.

Ezt elkerülendő felmerülhet az a lehetőség, hogy Trump - legendásan ördögi üzletemberi cselszövő képességét felhasználva - Kínát használhatja fel a sztálinista rezsim megrendszabályozására. Ezzel csak egy icipici gond lehet: ha valaki úgy gondolja, hogy ez a módszer működhet, akkor erősen túlértékeli Kína lehetőségeit - mondta Jenny Town, a térség szakértője az üzleti portálnak.

Kivégeztette

Szemben apjával Kim Dzsong Un még soha ne járt Kínában, nem találkozott a pekingi vezetőkkel. Kína korábban képes volt féken tartani sztálinista szomszédját, ám az ország ifjú vezetője kivégeztette azokat a tapasztalt tisztviselőket, akiknek jó kapcsolataik voltak Pekingben. Ezzel gyakorlatilag elszigetelte saját magát. A Reuters nemrégiben arról számolt be, hogy a kínai fővárosból hiába próbálják meg elérni telefonon a phenjani vezetőket.

Pekingben egyre frusztráltabbak - véli Town. Észak-Korea messzebb ment, mint amit készek lennének elfogadni, és a szomszédból érkező provokációkat egyre nehezebben kezelik.

Ahogy azt Móricka elképzeli

Eközben Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője arról beszélt, hogy Hszi Csin-ping kínai államfő és Trump jól alakuló kapcsolatai máris meghozták gyümölcsüket. Town szerint ha az USA azt javasolta Kínának, hogy egyszerűen fagyassza be kereskedelmi kapcsolatait Kim rezsimjével, akkor Washingtonban túlságosan egyszerűen látják a helyzetet.

A szakértő úgy véli, hogy egy ilyen lépésre válaszul Észak-Korea találna más kereskedelmi partnereket, még egyfajta bosszúnak is tekinthetné ezt Kínával szemben. A menekültek áradata (ha megdőlne az észak-koreai rezsim) vagy valamiféle katonai puccs (ha úgy döntenének, hogy megdöntik) - ezek azok a lehetőségek, amelyek kockázatát Pekingben nem akarják vállalni.

Egy tapodtat sem hátra

Miközben Trump azon ügyködhet, hogy Kínát használja fel Észak-Koreával szemben, az amerikai álláspontból egy tapodtat sem hátrált. Az USA továbbra sem hajlandó semmiféle közvetlen tárgyalásra a rezsimmel - ami a diktatúra fő követelése -, ám egymás után szellőzteti meg a katonai beavatkozás különféle lehetőségeit. Az Egyesült Államoknak van egy repülőgép-anyahajója az észak-koreai partoknál és megerősítette rakétaelhárító rendszerét Dél-Koreában.

Titkos háttértárgyalásokat kellene folyatniuk - véli Town, mert nehéz leülni a tárgyalóasztalhoz addig, amíg nem tudják mi van azon az asztalon. Ha továbbra is katonai fenyegetéssel revolverezik egymást a felek, azzal olajat öntenek a tűzre - véli a térség szakértője.