Nap közben még nagyobb dagállyal számolnak, Velencében továbbra is a legmagasabb fokozatú riasztás van érvényben.

A világ egyik leghíresebb operaháza, a velencei Teatro La Fenice elektromos rendszerében tetemes károkat okozott a hatalmas árvíz. A földszinti és az alagsori részek áztak be. Az áramszekrények vízben állnak. A próbákat át kellett költöztetni máshová, mert a színpadi berendezések is károsultak - írta a portál.

A Benedetto Marcello konzervatóriumban önkéntesek segítenek menteni a felbecsülhetetlen értékű zenei partitúrákat és könyveket. Az intézmény a közösségi médián keresztül kért segítséget.

Luigi Brugnaro velencei polgármester szombatn egymilliárd euróra becsülte az eddigi károkat. Nemzetközi pénzgyűjtés indult a város megsegítésére, a Chievo labdarúgócsapata felajánlotta hétvégi bevételét. Szolidaritási lánc működik a velenceiek között is, akik megosztják egymással élelmiszer-tartalékaikat, szivattyúikat, és segítenek a város tisztításában is.

Nicola Ligi, a velencei katasztrófavédelem koordinátora szerint még a kora téli árvízhez hozzászokott Velencét is térdre kényszerítette, hogy a szerda éjjeli rendkívüli, 187 centiméteres ár óta folyamatos a tetőzés, és a város egyfolytában víz alatt áll.