Donald Trump amerikai elnök szankciópolitikája Iránnal és Venezuelával szemben szándékaitól függetlenül az orosz olajexportőrök malmára hajtja a vizet - írja a Bloomberg saját számításaira támaszkodva.

Az amerikai hírügynökség az úgynevezett uráli és a Brent olajszabvány árkülönbségének alakulása alapján úgy számolja, hogy az orosz exportőrök tavaly november és idén július között legkevesebb 905 millió dollár pluszbevételre tehettek szert az amerikai adminisztráció keménykedésének köszönhetően. (Az első fél éves orosz olajexport értéke 58,5 milliárd dollár volt, a tavalyi egész éves adat 129 milliárd dollár - az utóbbi a magyar GDP nagyságrendjébe esik.)

A két versenytárs olajtermelő ország kínálatának kiesése hozzájárul az orosz olaj iránti importkereslet növekedéséhez azontúl is, hogy az OPEC és a kartellen kívüli olajtermelők (köztük Oroszország) amúgy is visszafogják kitermelésüket annak érdekében, hogy stabilizálják a fekete arany árát.

A Bloomberg figyelembe vette a számításaiban az orosz kikötőkből beszerezhető olajbehajózási adatokat, továbbá a fekete arany kereskedelmét nyomon követő S&P Global Platts becsléseit. Nem kalkuláltak azzal, hogy az amerikai adminisztráció szankciópolitikája vagy az OPEC és társai megállapodása hogyan befolyásolhatja a Brent árfolyamának alakulását, csak a Brent és az uráli szabvány egymás közti viszonyát vizsgálták. Az elmúlt öt év tendenciáit vetették össze az elmúlt hónapokban kialakult helyzettel.

Piaci változás

Az USA január végén jelentette be, hogy szankciókkal sújtja a venezuelai politikai rezsimet, amely nem hajlandó demokratikus választásokat tartani a válságba került országban, illetve májusban élesítette Irán elleni szankcióit, miután Trump elnök szerint a perzsa állammal öt éve kötött héthatalmi atomalku nem garantálja a teheráni rezsim fegyverkezésének kellő korlátozását. E két lépés nyomán hiány keletkezett a piacon abból a viszonylag rosszabb minőségű, drágábban finomítható olajfajtából, amilyen Oroszországból is érkezik. Azok az olajfinomítók, amelyek ennek a nyersanyagnak a feldolgozása álltak rá, nehezen átállíthatók másra, így ugyanezt a rosszabb minőséget keresik, ha a hagyományos piacaikról nem tudják beszerezni.

Piaci matek

Az uráli olaj hagyományosan némileg olcsóbb, mint a Brent. Az elmúlt öt éven egy hordó orosz olaj átlagosan egy dollárral került kevesebbe, mint amennyit a világszabvány alapján a mediterrán térségben kértek a fekete aranyért és 1,63-mal volt olcsóbb annál, amennyit Északnyugat-Európában kellett fizetni érte - derül ki az S&P Global Platts adataiból. Ez a különbség a Bloomberg saját adatgyűjtése szerint elkezdett zsugorodni azt követően, hogy a Trump-adminisztráció tavaly novemberben részlegesen élesítette az irányi olajkivitelt korlátozó gazdasági szankcióit.

E folyamat eredményeként 2019 eleje óta az uráli olaj diszkontja fokozatosan többletbe, mostanra 0,86 dolláros pluszba fordult Európa északi részén, miközben a mediterrán régióban - ez a térség az iráni olaj egyik hagyományos vásárlója - több mint egy dolláros pluszt ért el a Brenthez képest. Ez a különbség csökkenhet, ahogy véget ér a nyári szezonnal járó átmeneti keresletnövekedés, illetve ahogy az európai finomítókban meginduló karbantartási munkák miatt visszaesnek az orosz olaj iránti igények.