Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bruttó 1000 euróra szeretné feltornázni 2020-ra a román kormány az átlagbért, a minimálbér pedig meg fogja haladni a nettó 300 eurót - tudósított a Maszol. Jelenleg a minimálbér 255 euró, a bruttó átlagbér pedig 720 euró, amiből 517 eurót (160 ezer forint) kapnak kézhez a munkavállalók.

Az 1000 eurós szint eléréséhez az elkövetkező három évben átlagban 12 százalékos éves növekedést kellene produkálni, ami első látásra nem tűnik lehetetlennek. Tavaly 15 százalékkal lett nagyobb az átlagfizetés, a 2014 és 2016 közötti időszakban 7 és 10 százalékkal nőtt az átlagfizetés.

A szakemberek ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a bérek erőltetett ütemű növelésének kárát láthatja a gazdaság, ha azt nem kíséri a termelékenység, illetve a munkavállalók képzettségének javulása. Ha Románia túl gyorsan éri el a közép-európai régió államainak bérszínvonalát, azt a versenyképesség fogja megsínyleni, mivel olyan ország lesz, ahol a munkaerő már nem olcsó, de nem is eléggé képzett.

Ha az átlagbér növekedése a tőkeintenzív iparágak, például az it irányába mozdul el, akkor nő a versenyképesség. Ha a munkaintenzív iparágakban emelkednek a keresetek, amilyen például a ruhaipar, akkor a tőke elmenekül Törökországba, Ukrajnába vagy Vietnámba - nyilatkozta a Maszolnak Diósi László, az OTP romániai leányvállalatának elnök-vezérigazgatója.

Diósi szerint a valós veszélyt az jelenti, hogy kezd elfogyni a munkaerő. Ezen a politika tudna segíteni, egy államháztartási reformmal ugyanis csökkenteni lehetne a közalkalmazottak számát, és a felszabaduló munkaerőt elszívhatná a versenyszféra.

A fotó forrása: Pixabay