Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai Fed szigorúbbá váló monetáris politikájának nehezen kiszámítható hatásai, az európai recesszió visszatérésének lehetősége és a japán gazdaság botladozása minden bizonnyal azok közé a veszélyek közé tartoznak, amelyek fenyegetni fogják a világgazdaságot 2015-ben. Ezeket minden közgazdász megemlítette a súlyos kockázatot között a World Economic Forum (WEF) kínai konferenciájának résztvevői közül.

Vannak azonban a háttérben megbúvó fenyegetések is, amelyek az előbbiek esetleges bekövetkezéséből fakadó gondoknál is súlyosabb bajt okozhatnak. Ezeket nem minden szakértő emlegeti, részben azért, mert olyanoknak jutnak eszükbe, akik közelebb vannak egy-egy problémához. Az első nagyon kellemetlen meglepetés, amellyel 2015-ben szembe kerülhetünk, csak közvetve érinti a gazdaságot.

Pandémia

A világgazdaságot fenyegető legnagyobb kockázat - az alábecsült veszélyek között - egy pandémia, azaz világjárvány kirobbanása a jövő évben - mondta a CNBC-nek nyilatkozva Victo Chu, a hongkongi First Eastern Investment Group magántőke-társaság elnöke. Nem vagyunk felkészülve az Ebola újabb formájának felbukkanására vagy egy az atípusos tüdőgyulladáshoz (SARS) hasonló járványra. Az utóbbi 2002-ben és 2003-ban majdnem pandémiává terebélyesedő fertőzést okozott.

Új világszintű szabályrendszerre van szükség, amely megengedi a kísérleti fázisban lévő gyógyszerek sokkal gyorsabb alkalmazását is, ha egy vészhelyzet ezt megkívánja. (Erre az idei Ebola-járvány idején volt példa.) A jelenlegi rendszer túl lassan reagál. A Nyugat-Afrikában kirobbant Ebola-járvány ijesztő, és fogalmunk sincs mit tennénk, ha megjelenne a vírus új változata. A járványnak nem mellesleg óriási hatása van az érintett afrikai országok gazdaságára: korlátozni kellett a kereskedelmet és a munkaerő áramlását, miközben egész Afrikában érezhető a turizmus visszaesése.

Szankciópolitika

Egyetért a ragályos betegségekből fakadó kockázat megemlítésével Arkagyij Dvorkovics orosz miniszterelnök-helyettes, de hozzáteszi ehhez a politikai konfliktusok eszkalálódásából fakadó veszélyt is. Ezen belül az ukrán válságot emeli ki a legsúlyosabb fenyegetésként. A szankciók újabb és újabb hullámai egyre nagyobb káros hatással lehetnek a világgazdaságra, ha az EU, az USA, Ukrajna és Oroszország vezetői nem tudják lecsillapítani a konfliktust.

Az Oroszország elleni szankciók első hullámát a Krím félsziget márciusi bekebelezése után fogadta el az EU és az USA. A Délkelet-Ukrajnában kirobbant polgárháborúban játszott orosz szerep miatt ezeket azóta újabbak követték, amelyekre Moszkva is válaszolt. A technológiaátadási és pénzügyi szankciókkal szemben az uniós és amerikai élelmiszerek bevitelének jelentős korlátozása áll.

Kína

Kenneth Rogoff harvardi közgazdász professzor, aki megjósolta az USA lakáspiacának összeomlását, Kínában látja a világ gazdaságát fenyegető egyik rejtett veszélyt. Mindannyian ki vagyunk szolgáltatva a kínai gazdaság teljesítményének, ezért ha a GDP bővülése a vártnál erőteljesebben lassult, az nagyon nehéz helyzetet teremthet a kínai vállalatok üzleti partnereinek is. A fékeket politikai döntés nyomán húzhatják be, ha a pekingi vezetés nem talál más megoldást a gazdaság néhány égető problémájára.

Az utóbbiak közé tartozik a kínai ingatlanpiac bővülésnek gyengülése, a vállalatok hitelállományának gyors növekedése és a behajthatatlan követelések drámai megugrása a bankszektorban. Az utóbbi két körülmény kérdéseket vet fel Kína pénzügyi stabilitásával kapcsolatban. A WEF konferenciáját megnyitó Li Ko-csiang miniszterelnök arról beszélt, hogy a pekingi kormány álláspontja szerint az elindított szerkezeti reformok javítani fogják a gazdasági növekedés szerkezetét.

Kereslethiány

Zhu Min, a Nemzetközi Valutaalap igazgatóhelyettese a végtermékek és szolgáltatások iránti összesített, azaz aggregált kereslet gyengeségében lát nagy veszélyt. Különösen a fejlett országoknak van okuk az aggodalomra: már kilábaltak a recesszióból, ám növekedésük továbbra is visszafogott. A gyorsításhoz nagyobb aggregált világpiaci keresletre lenne szükség.

Az IMF optimistább, mint igazgatóhelyettese, legalábbis ez derül ki legutóbbi elemzéséből. Eszerint a világgazdaság 2015-ben 4,0 százalékkal bővülhet a 2013-es 3,4 százalék után. A gyorsulás főként a fejlett országok jobb teljesítményének lehet köszönhető.

Ashraf Salman, az egyiptomi kormány befektetési minisztere szintén attól tart leginkább, hogy a világgazdaság fellendülése kisiklik. Aggódom a GDP növekedésének lelassulásától, amely a kereskedelem gyengélkedésén keresztül biztosan hatással lenne a világ országaiban kialakult munkanélküliségre - fogalmazott. Nem tudom, meddig maradhat fenn párhuzamosan a világgazdaság alacsony növekedési üteme és a magas munkanélküliség, amelyek gyakorlatilag egymást erősítik, pontosabban gyengítik.