Vészhelyzeti üzemmód Csehországban és Lengyelországban

Csehországban tartalékai határára érkezett az a kőolaj-finomító, amely napok óta nem kap olajat Oroszországból a Barátság vezetéken. A kormánynak a lakosságot is nyugtatgatnia kell azzal kapcsolatban, hogy lesz-e benzinhiány. Lengyelországban hasonló a helyzet
Barabás Júlia, 2019. május 4. szombat, 11:03
Fotó: Getty Images

Az orosz energiaügyi minisztérium szerint ugyan az ország olajvezeték-rendszerét üzemeltető Transznyefty igyekszik megszüntetni azt a szennyezést, amely miatt le kellett állítani az európai olajexportot a Barátság vezeték északi és déli ágán is, ám az ügy teszteli az oroszok válságelhárító képességeit - írta a Radio Praha.

A cseh nemzeti tartalékok 84 napra elegendőek, azaz hattal kevesebbel a 90 napos EU-s elvárásnál, ami azzal a következménnyel jár, hogy litvionvi olajfinomító nem fordulhat közvetlenül a tárolásért felelős szervezethez nyersanyagigényével, ha kifogy a saját tartaléka, hanem ehhez kormánydöntésre lesz szükség. Az üzem ugyanis öt napja működik utánpótlás nélkül, amivel elfogyasztotta hét napra elegendő tartaléka javát.

Nem lesz semmi baj!

Csehország ugyan az Inolstadt vezetéken is importál kőolajat - ez más tulajdonságokkal rendelkezik, mint az Oroszországból érkező nyersanyag -, ám ezt teljes egészében a Kralupyban lévő olajfinomító dolgozza fel. Ezért a litvinovi gyárnak néhány nap múlva engedélyt kell kérnie a nemzeti tartalék megcsapolására.

Hírek szerint az orosz szállítások gyorsan újraindulhatnak, de hetek is eltelhetnek, mire minden felhasználóhoz eljut a nyersanyag. Komoly gondot jelent, hogy a Barátság vezeték fehérorosz szakaszában több millió tonna szennyezett olaj poshad a csőben. Pavel Svagr az állami nyersanyagtartalékokért felelős szervezet igazgatója azt üzente az autósoknak, hogy nincs szükség tartalékolásra, lesz elég üzemanyag a kutakon és nem kell attól tartaniuk, hogy szennyezés kerül az autóik tankjába.

Már a vésztartalék fogy

A varsói energetikai minisztérium felszabadította Lengyelország nyersolaj-tartalékának egy részét, hogy biztosítsák az ország finomítóknak ellátását nyersanyaggal. A tárca összességében 800 ezer tonna tartalékot szabadított fel - vette át a gazeta.pl az IAR és a Reuters hírét. Lengyelország a többi EU-tagállamhoz hasonlóan 90 napra elegendő stratégiai olajtartalékkal rendelkezik.

Az intézkedésnek köszönhetően Lengyelországban a finomítók szünet nélkül működnek, és a benzinkutak folyamatosan kapnak üzemanyagot. A IAR szerint az 500 ezer tonnás első tartalékot már április 26-30 között mozgósították.

Lengyelországban is nyugtatgatják az embereket a Barátság kőolajvezeték körüli zavarokkal kapcsolatban. Az ország legnagyobb üzemanyag-kereskedelemmel foglalkozó cége, az Orlen bejelentette, hogy az üzemanyagtöltő állomásain eladott üzemanyag megfelelő minőségű, és nem fenyeget az ellátási hiány veszélye sem. A másik nagy cég, a Lotos, hasonló közleményt adott ki.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2019.05.05 11:32

Ez a 21. század paradoxona, hogy az orosz, arab, iráni olaj és gáz nélkül nehéz az élet, de erdők nélkül és kiirtott természettel se könnyebb
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2019.05.04 16:28

@Panzerkraftwagen_Drei: Jujj előjött a kultúra a buzi kis komcsi orosztroll bérköcsögből !. Szép volt majom egyél egy banánt !!!!!

Ezért is jár a 20 kopejka, már utalják is a Ljubjankáról. Alkoholista ruszki bértroll majom !!!! Menj és vegyél a hülye gazdádtól klóros olajat mert más nem viszi, csak az ilyen retardált debilek mint te !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.05.04 15:37

@Darabont1453: te vagy itt beregisztrálva vagy 30 kamunévvel, pl. krax+, lordofearth, europeer, ahogy homokos propagandát is te terjesztettél, vissza tudom keresni, szánalmas köcsög... közvetve még azt is elismerted, hogy minden évben részt veszel a buziparádén, az egyik kamionon rázod a szőrös s..gedet tangában, utána meg jól s..gberaknak gazdag buzeráns "pasijaid", akik év közben is kitartanak, más jövedelmed nem lévén...

Ha ha ha ha ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2019.05.04 15:16

@Panzerkraftwagen_Drei: Vinnyoghatsz nyugodtan Putyin kis felszopó csicskája. Ég a gazdád, mint a rongy !!!
A klóros olajért nem fizet senki sem. Jó üzenet ez mindenkinek mielőtt rácuppannának végleg az orosz olajra.
Biztosan bevolt mindenki baszva szokás szerint seggrészegek voltak és össze-vissza öntötték a szart a csővezetékbe.

Utalják ezért a kis faszságodért is a 20 kopejkát. Ha jakab.gipsz néven is írsz valamit, azért is jár a 20 kopejka....Ócska kis ruszki bérhazudozó.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.05.04 14:08

@Darabont1453: "Az oroszok most veszítik el azt a korábban meglévő státuszukat amely szerint megbízható szállítók....."

Több mint 40 éve jön azon a vezetéken az olaj, nemcsak Kelet- hanem Nyugat-Európába is, többek között már a hajdani Nyugat-Németországba is szállított, Móricka. Ennek ellenére ti, Soros bérhazudozó csicskái folyamatosan azt vizionáljátok hogy megbízhatatlan az orosz energiaszállítás, meg hogy fegyverként használják az energiát.

Mindenesetre érdekes adalék a történethez, hogy pár héttel az orosz olajszennyeződés előtt az amerikai, exportra szánt, már tankerekbe töltött olajjal pontosan ugyanez történt, azaz semmivel sem megbízhatóbb ilyen téren az USA:

Infected U.S. Shale Oil Is Being Turned Away by Asian Buyers

https://www.bloomberg.com/news/articles/2019-03-27/infected-u-s-shale-oil-is-being-turned-away-by-asian-buyers

Exxon and Others Say U.S. Government Sold Toxic Crude Oil

https://www.bloomberg.com/news/articles/2019-04-12/tainted-oil-exxon-others-say-u-s-government-sold-toxic-crude

Contaminated Oil Linked to U.S. Reserves Raises Safety Concerns
By Catherine Ngai April 15, 2019

https://www.insurancejournal.com/news/national/2019/04/15/523778.htm


Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html