Vétó: a lengyelek engednének, egyedül maradhat a magyar kormány

Kész feladni a korábban bejelentett vétószándékát Lengyelország az Európai Unió (EU) 2021-2027-as költségvetésével, illetve a koronavírus utáni helyreállítást segítő alappal (Next Generation EU) kapcsolatban is, írja a Reuters a lengyel miniszterelnök-helyettesre hivatkozva. Jaroslaw Govin ugyanis bejelentette: kormánya hajlandó elfogadni az összesen 1,8 ezer milliárd eurós pénzügyi csomagról szóló megállapodást azzal a feltétellel, hogy ahhoz egy részletes magyarázatot fűznek az uniós források lehívását érintő jogállamisági feltételrendszerről.
K. Kiss Gergely, 2020. december 3. csütörtök, 20:48
Fotó: Getty Images

Csütörtökön Gowin az Európai Bizottság több vezetőjével tárgyalt, ezt követően közölte azt újságírók előtt: "tudatosult bennünk, hogy ha vétót emelünk, akkor az új büdzsé helyett egy olyan megoldás lép életbe, ami nem lenne előnyös a számunkra" - szemlézte a hírt a telex.hu.

Azt is világossá tette, hogy a lengyelek és magyarok által ellenzett jogállamisági mechanizmus újratárgyalása nem lehetséges - amit egyébként korábban már az EU intézményeinek valamennyi vezetője világossá tett. Ugyanakkor a most erre ráeszmélő lengyelek beérik a magyarázó szöveggel, amelynek célja, hogy világossá tegye: a szabályozás nem alkalmazható arra, hogy nyomást gyakoroljanak a tagállamokra bármilyen más területen, mint az uniós források menedzselése.

A lengyel kormányfőhelyettes azt is hozzátette, hogy ezt a Bizottság által készített magyarázó nyilatkozatot támogatniuk kell az állam- és kormányfőknek is.

Azt egyelőre nem tudni, mi a magyar kormány álláspontja, a legutóbbi idevágó közlés a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelytől az volt, hogy Orbán Viktor és a magyar kormány továbbra is fenntartja vétószándékát, és amennyiben jogállamisági rendelettel együtt kell szavazni a másik két, a költségvetést és a válságalapot érintő csomagról, akkor azt a magyarok megakadályozzák.

Mint azt korábban megírtuk: Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök tökéletes satuba került, miután a kormányát támogató egyik koalíciós partner - vagyis Gowin pártja a Szövetség - azt követelte, hogy ne  vétózza meg a jogállamisági követelmény miatt az uniós büdzsét. Úgy tűnik az ügyben a miniszterelnök-helyettes kerekedett felül.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

oligomer, 2020.12.04 12:58

"Mégsem maradt egyedül a vétóval Orbán Viktor, a lengyel kormányszóvivő megerősítette: Varsó teljes egészében kiáll a lengyel-magyar álláspont mellett."
Ennyi az eddigi ballibes reményekről.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oligomer, 2020.12.04 12:01

@kanri_2: Te tényleg nem bírsz leállni cicafiú!
Si tacuisses, philosophus mansisses!
Hogy ne kellejen gondolkodnod, mivel egyszerű szövegezési gondjaid vannak, segítek neked.
Ha Frici hajléktalan, akkor nem nekem kéne megvendégelnem egy tányér bablevessel?!
Erről ennyit! Elvette az eszed, hogy titkolni kell a másságodat, kis homofób liberáliskám!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

kanri_2, 2020.12.04 11:23

@oligomer: hát ha tényleg nőből vagy, akkor az öreg hajléktalannal jól jársz. Már ha nincsenek nagy igényeid és egy tányér bablevesért bárkivel elmész:):):)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Darabont1453, 2020.12.04 10:07

@oligomer: " Úgy látom szövegértelmezési problémáid vannak. Ezek után nem tudlak komolyan venni. ( mondjuk eddig sem vettelek) "

Együtt tudok élni ezzel a helyzettel, nem jelent gondot. Nincs olyan nehéz dolgom, mint Szájer NERtársnak, vagy az kis " coming out"-ját magyarázgatni próbáló Kubatov Kft. AgitProp Osztályának brérkommentelő narancsdroidjainak...XDDD

Eltart még a szenvedésetek jó pár napot.Ehhez erőt és egészséget kívánok...meg kitartást a nehéz napokban...XDDD

Álszentségtől mentes keresztény-konzervatív jó napot mindenkinek !!! XDDDDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oligomer, 2020.12.04 10:02

@Darabont1453: Úgy látom szövegértelmezési problémáid vannak. Ezek után nem tudlak komolyan venni. ( mondjuk eddig sem vettelek)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html