Változás a világ leggazdagabbjainak élén

Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója a világ leggazdagabb embere - derül ki a Bloomberg hírügynökség pénteken ismertetett Bloomberg Billionaires Indexéből - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2019. november 17. vasárnap, 13:20
Fotó: Reuters

A mutató naponta frissül, rendre a New York-i tőzsde zárása után. Bill Gates több mint két év után került a lista élére, ahol eddig Jeff Bezos, az Amazon internetes áruház alapítója állt. (Október végén már a Forbes listáján is megtörtént a váltás - a szerk.)

A legutóbbi, pénteki állapot szerint Bill Gates vagyona 110 milliárd dollár, míg az Amazon alapítójáé 109 milliárd dollár.

Szakértők szerint Bill Gateset az lökte az élre, hogy 10 évre szóló 10 milliárd dolláros megállapodást kötött az amerikai védelmi minisztériummal. Az ügylet kárvallottja épp Jeff Bezos, miután elemzők arra számítottak, hogy az Amazon lesz a befutó.

Pénteken az ötös lista harmadik helyén 103 milliárd dollár vagyonnal Bernard Arnault, a francia LVMH, a világ egyik legnagyobb luxusipari társaságának elnök-vezérigazgatója állt.

A negyedik Warren Buffett, a Berkshire Hathaway főrészvényese és elnök-vezérigazgatója, 86,6 milliárd dollárral, míg az ötödik Mark Zuckerberg, a Facebook alapító-vezérigazgatója 74,5 milliárd dollárral.

HOZZÁSZÓLÁSOK