Malpasst amerikai elemzők a Világbank egyik éles hangú bírálójaként tartják számon.

A 62 éves, republikánus párti szakember a pénzügyi tárca nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, aki helyettes államtitkári beosztást töltött be Ronald Reagan, majd George W. Bush elnökök kormányzatában is, később pedig a Wall Street egyik nagybankjának vezető közgazdásza volt. Jelenlegi beosztásában részt vett az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokon is.

A globalizmus és a multilaterális politika bírálója, s miközben határozottan ellenzi az izolacionista, azaz elzárkózó politikát, 2017-ben egy kongresszusi panelbeszélgetésen azt hangsúlyozta, hogy "a globalizmus és a multilateralizmus lényegében túl messzire ment". Bírálta a mintegy száz munkacsoportot és intézményt összefogó Világbankot is, mondván, hogy nem mindegyik csoport, illetve intézmény érdemli meg a támogatást. "Egy rakás pénzt költenek, nem hatékonyak, pénzkihelyezéskor gyakran korruptak és nem az adott országban élő népek hasznára dolgoznak" - fogalmazott.

A Világbank előző elnöke, a dél-koreai Kim Yong Kim - akit az előző amerikai elnök, Barack Obama jelölt - decemberben váratlanul jelentette be távozását, mivel a magánszférába készült pénzügyi tanácsadónak.

Az elmúlt napokban az amerikai sajtóban megjelent értesülések szerint Donald Trump fontolgatta Mohamed el-Erian pénzügyi szakember és Indra Nooyi, a PepsiCo volt elnöknője jelölését is.