Világbank-elnök: a növekedést kell célba venni

A válság legrosszabb része már mögöttünk van, de meg kell erősíteni a stabilitást, és a növekedést kell megcélozni - jelentette ki Jim Yong Kim, a Világbank elnöke pénteken Moszkvában, a G20-as csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei, valamint az orosz államfő találkozóján.
MTI, 2013. február 15. péntek, 21:10
Fotó: Napi.hu

A Világbank tavaly áprilisban egyebek között Oroszország támogatásával megválasztott elnöke ugyanakkor figyelmeztetett: "nem szabad megfeledkezni arról, hogyan hatnak lépéseink a legszegényebb államokra". Jim Yong Kim a Vlagyimir Putyinnal lezajlott találkozón kifejtette azt is, hogy aggódik a globális klímaváltozás miatt, ami hátráltathatja a világgazdaság stabil fejlődését. Kim köszönetet mondott Oroszországnak, hogy a G20 elnök-országaként ezt a kérdést előtérbe helyezte.

Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke arról beszélt, hogy az Egyesült Államok gazdasága helyreáll, de a munkanélküliség továbbra is 8 százalékos, és a Fed olyan monetáris politikát folytat, ami kedvez az árstabilitásnak. Úgy vélte, hogy az Egyesült Államokon belül megvalósítandó célok elérése elősegíti azt, hogy a világon mindenütt beinduljon a gazdasági növekedés.

Bernanke szerint a G20-as csoportban el kell érni a pénzügyi rendszerek egyensúlyát. Az Egyesült Államok kész az úgynevezett Bázel III, a nemzetközi pénzpiacok szabályozásáért felelős Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság 2010-ben hozott keretrendszerének szabályait betartani. A pénzügy szabályozás ettől az évtől 2018-ig szól.

Vlagyimir Putyin arra kérte a G20-as csoport tagállamainak pénzügyminisztereit, valamint jegybankelnökeit, hogy célszerű és megvalósítható döntéseket hozzanak. Az orosz államfő hangsúlyozta, bár minden állami vezető politikai döntéseket hoz, a gazdaságban egyetlen államfő vagy kormányfő sem hagyhatja figyelmen kívül a pénzügyi és banki vezetők véleményét. "Aligha engedheti meg bárki magának, hogy vitatkozzon önökkel" - mondta Putyin.

A G20 a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet. A 20 ország gazdasága a világ bruttó GDP-jének 90 százalékát és a világkereskedelem 80 százalékát adja. Tagállamaiban él a világ népességének kétharmada. Oroszország 2012 december elsején vette át a soros elnöki teendőket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

szkiita, 2013.02.16 16:20

Ha a világ gazdagabbik fele már mindennel tele van otthon ,akkor az mit fogyasszon még el ,amelyik meg még fogyaszthatna ,annak meg nincs pénze ,mert a gazdagabbik fele folyamatosan kifosztja ....erre mi a válasz ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html