Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az idén 4,5 százalékos bővüléssel számolnak a korábban várt 3,7 százalékkal szemben, 2019-re pedig 4,1 százalékossal a korábbi 3,5 százalékkal szemben. A Világbank arra számít, hogy a GDP-növekedés 2020-ban 3,5 százalékra mérséklődik.

A tavalyi várható román gazdasági növekedést is emelte a Világbank: 6,4 százalékos bővülésre számít a korábban közölt 4,4 százalék helyett.

Megállapították, hogy Románia előrelépéseket tett az állami vállalatok pártsemlegessé tételében a versenyszférából kijelölt vállalatvezetők kinevezése révén, de ennek a tervnek a maradéktalan alkalmazása késlekedik, mivel "jelentős ellenállás tapasztalható a változással szemben".

Mihai Tudose román miniszterelnök szerdán üdvözölte a Világbank jelentését, örömmel nyugtázta, hogy 6,4 százalékra javította a tavalyi várható GDP-növekedést. A kormányfő tavaly bírálta a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot amiatt, hogy túlságosan pesszimista becsléseket tesznek közzé a román gazdaság kilátásairól.

Bukarest az idén 5,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol.

A Világbank jóslata szerint így a román bővülés nagyobb lesz, mint Magyarországon: a tavalyi 3,9 százalékos GDP-növekedés után 2018-ban 3,8 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal, 2020-ban pedig 2,9 százalékkal nő a magyar gazdaság.