Némileg ellentmondásos módon az ukrán Sikeres Ország projektet vezető Andrej Blinov közgazdász jelentette be, hogy a honvédő háború óta példátlanul zuhant az ország széntermelése idén - júniusban csupán 1,9 millió tonna volt. A helyzet azóta sem javult igazán.

A kijevi statisztikai hivatal közleménye szerint júliusban ugyan 2,2 millió tonnára nőtt a termelés, de így is 42 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól. Mint a TASZSZ jelentette, az ide év egészében eddig 15,5 millió tonnát ért el a szénhozam, ami csupán fele a 2014-esnek.

A problémák már jelentkeznek az erőműveknél, amelyek tartaléka az fűtési szezonkezdet előtt elvárt 2,7 millió tonna helyett csupán 1,5 millió tonnát tesz ki. A szükséges mennyiségű antracit szállítására ugyan megkötötték a szerződéseket, de a szén sem a szakadár területekről, se Oroszországból nem érkezett meg. Ennek ellenére bíznak benne, hogy idén nem fog sor kerülni az áramszolgáltatások megszakítására - bár Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök katasztrofálisnak minősítette az energiaszektor helyzetét.