Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szaktárca tájékoztatása szerint az elmúlt 24 órában kevesebb mint kétezer új fertőzöttet diagnosztizáltak. Százezer emberből átlagosan 417-en fertőzöttek az országban, egy hete a számuk még 667 volt. A járvány kezdete óta több mint hárommillió esetet igazoltak a tesztek.
Az elhunytak száma hétfőre meghaladta a 65 ezret, 1230-an az utóbbi egy hétben vesztették életüket.

Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója sajtótájékoztatóján elmondta: a járványügyi helyzet két hete folyamatosan javul, csökken a fertőzés terjedése.

Az esetszám mérséklődése érzékelhető a kórházakban is, ahol az intenzív osztályok körülbelül egy hete vannak túl a tetőzésen. Az egészségügyi intézményekben 16 százalék a Covid-betegek aránya, az intenzív terápiás részlegeken 38 százalék - idézi az MTI. A járványügyi vezető hangsúlyozta: a javulás ellenére az esetszámok továbbra is magasak, ezért továbbra is elővigyázatosságra és az óvintézkedések betartására figyelmeztetett.

Spanyolországban eddig több mint 2,9 millió koronavírus elleni vakcinát osztottak szét a tartományok között. 2,5 millió ember az első adagot, több mint egymillióan már mindkét dózist megkapták az oltóanyagból.

A hétvégén az andalúziai Huelvában tömegesen oltották be a 90 év felettieket és a házi gondozói szolgálatban dolgozó szakembereket, egy nap alatt több mint háromezren kapták meg így a vakcinát. A kijelölt helyszínek egyike egy stadion parkolója volt, az oltásra jelentkezőknek ki sem kellett szállniuk a járművekből. Több tartomány is vizsgálja, hogy milyen helyszíneket tud bevonni a tömeges oltás érdekében.

A spanyol kormány korábbi tájékoztatása szerint a második negyedévtől felgyorsulhat az oltási menetrend, mivel várhatóan a beérkező oltóanyag mennyisége jelentősen növekedni fog. Továbbra is tarthatónak látja azt a célt, hogy a nyáron az átoltottság elérje a kitűzött 70 százalékot.