Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormányfő kinevezését jóvá kell hagynia az orosz parlament alsóházának is, amely vitát tart a kérdésről. A miniszterelnöki szék sorsa ugyanakkor biztosnak tekinthető, mert az Állami Dumában a kormányzó Egységes Oroszország pártnak háromnegyedes többsége van.

Az előző, az országot 2012 óta kormányzó Medvegyev-kabinet hétfőn az elnöki eskütételt követően mondott le. Előzőleg, vasárnap Putyin köszönetet mondott a miniszterek munkájáért, külön kiemelve az 52 éves Medvegyev érdemeit. A RIA Novosztyi hírügynökség hétfőn, szakértői véleményekre hivatkozva azt állította, hogy Medvegyev a kormánytagok kevesebb mint felét fogja lecserélni.

Medvegyev - Putyinhoz hasonlóan - a mai Szentpéterváron született, jogi végzettségű és a 90-es évek első felében Anatolij Szobcsaknak, az orosz "északi főváros" néhai polgármesterének apparátusában dolgozott. Egy faipari vállalatnál, jogi igazgatói minőségben tett kitérő után Medvegyev követte Moszkvába az 1999-ben miniszterelnökké kinevezett Putyint.

Még ugyanabban az évben, amikor a betegeskedő Borisz Jelcin elnök ügyvezető államfővé nevezte ki Putyint, Medvegyev a Kreml apparátusának második embere lett. A 2000-ben megtartott elnökválasztás kampányában ő irányította Putyin stábját. Medvegyev ezután a Gazprom földgázipari monopólium csúcsain töltött be pozíciókat, majd onnan továbblépve az elnöki adminisztráció vezetését vette át, később pedig az országos projektek végrehajtásáért felelős első miniszterelnök-helyettes lett.

2008-ban, amikor Putyin az alkotmányos korlátozás miatt, két egymást követő elnöki ciklust kitöltve már nem maradhatott tovább a Kremlben, Medvegyevet jelölte maga helyett az államfői posztra, maga pedig négy évig a miniszterelnöki posztot töltötte be. 2012-ben azután az orosz politikai tandem két tagja helyet cserélt egymással.

Elnökként Medvegyev egy Putyinnál nyugatosabb és a nemzetközi színtéren kompromisszumkészebb vezetőként pozicionálta magát. Olyanként, aki különös hangsúlyt fektet az ország modernizálására, az óvatos politikai reformokra és a korrupcióellenes harcra. Tavaly azonban, miniszterelnökként már éppen ő vált Alekszej Navalnij ellenzéki politikus korrupcióellenes kampányának célpontjává. Dmitrij Medvegyev egyébként kormányfőként egyben az Egységes Oroszország párt elnöke is.