A május 9-én megválasztott Duterte már választási kampányában azt ígérte, hogy keményen fellép a drogokkal bármiféle kapcsolatban állókkal szemben, és fél éven belül felszámolja a bűnözés, illetve kábítószer-fogyasztás terén uralkodó áldatlan állapotokat a Fülöp-szigeteken. Beszámolók szerint az elnökválasztás óta mintegy 900 kereskedőt öltek meg a rendőrök vagy az önbíráskodó polgárok.

Davaoi sajtótájékoztatóján Rodrigo Duterte tagadta, hogy a kormánynak vagy a rendőrségnek köze lenne a kábítószeresek meggyilkolásához, és felajánlotta az ENSZ-nek, hogy a helyszínen vizsgálja ki ezeket az állításokat. Be fogom bizonyítani a világnak, hogy maguk nagyon ostoba szakértők - mondta. Sürgette az ENSZ-t, hogy vegye számba a kábítószer miatt életüket vesztett ártatlanokat is, ne csak a drogügyletekben érintettek halálát számolja.

Duterte ezután hevesen bírálni kezdte a világszervezetet, kijelentette: saját megbízatását nem tudja ellátni, de aggódik a bűnözők felhalmozódó csontjai miatt. Lehet, hogy ki kellene válnunk az Egyesült Nemzetek Szervezetéből. Miért kéne ezekre a hülyékre hallgatni?" - mondta.

A Fülöp-szigeteki államfő azt is hangoztatta, az ENSZ nem tesz eleget az éhezés és terrorizmus elleni fellépésben, és hagyja, hogy a nagyhatalmak - civileket megölve - településeket bombázzanak Szíriában és Irakban.