A kongresszusnak kötelessége, hogy "a Fehér Háznak a hatalommal történt visszaéléseit ellenőrizze. Az elmúlt néhány évben Trump elnök elkerülte a felelősségre vonást, amiért naponta támadta jogi, etikai és alkotmányos szabályainkat és normáinkat" - mondta Nadler.

A bizottság 81, Donald Trumphoz közelállónak mondott vállalattól és személytől - köztük az elnök fiaitól, a Trump-vállalatbirodalom volt főkönyvelőjétől és a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) - kért be dokumentumokat. Ezeket két héten belül kell átadni az igazságügyi bizottságnak.

A demokraták vélhetőn arra számítanak, hogy a bekért dokumentumok alapján megindíthatják az alkotmányos eljárást Donald Trump elmozdítására - véli az MTI tudósítója.

Jerry Nadler vasárnap az ABC televízió politikai vitaműsorában azt mondta: nem minden bizonyíték került nyilvánosságra, amellyel megindítható az eljárás. Mielőtt valakit elmozdítunk alkotmányos úton, meg kell győznünk az amerikaiakat arról, hogy ennek muszáj megtörténnie - közölte a politikus.

Doug Collins, az igazságügyi bizottság republikánus tagja közleményben válaszolt a bizottság bejelentésére. Miután felelőtlenül előre elítélte az elnököt az igazságszolgáltatás akadályozásáért, Nadler bizonyítékokat keres következtetései megtámogatására. Eközben elismeri, hogy még nem állnak rendelkezésünkre tények" - fogalmazott közleményében Collins.

Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közleménye szerint megkapták az igazságügyi bizottság levelét, amelyet az elnöki hivatal jogi szakértői tanulmányoznak és "a megfelelő időben választ adnak rá".

A képviselőházi bizottság a bekért dokumentumok alapján dönt majd arról, hogy kit, vagy mely vállalat képviselőjét hív be meghallgatásra.