Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A német politikus az Európai Parlament előtt elmondott beszédében is utalt rá, hogy a jogállamiság kérdésében nem köt kompromisszumot, és ezt várja tőle több őt támogató képviselőcsoport is. Von der Leyen pontos részletekről ugyan nem beszélt, de egy új mechanizmust szeretne felállítani, amivel folyamatosan lehet monitorozni a tagállamokat - írta a hvg.hu.

Az interjúból ugyanakkor az is kiderült, hogy a bizottsági elnök nem akarja figyelmen kívül hagyni az eljárás alatt álló tagállamok (így Lengyelország és Magyarország) érveit sem.

"Úgy gondolom, őket is tisztességesen meg kell hallgatnunk. A lengyelek például indokoltan hivatkoznak arra, hogy másfélmillió embert fogadtak be Ukrajnából, egy olyan országból, mely évek óta egy hibrid háború helyszíne, melyben emberek halnak meg. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagynunk" - mondta von der Leyen.

Az új EB-elnök azt is hangsúlyozta, hogy a kvótarendszer mellett érvelő országok már dolgoznak a megoldásokon. Ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, hogy minden tagállamnak szerepet kell vállalnia a szolidaritásból valamilyen módon.