Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint fontos feladat az uniós alapokkal elkövetett költségvetési csalás és korrupció szankcionálása, valamint a brüsszeli pénzek kedvezményezettjeinek a nyomon követése. Ursula von der Leyen - aki csütörtökön több európai lap, köztük a Népszava brüsszeli tudósítójának adott interjút - a Népszava kérdésére kifejtette: az általa vezetett testület már két éve kidolgozta a javaslatát a jogállam és a közösségi kifizetések összekapcsolásáról, jelenleg a német soros EU elnökségre várnak, hogy letegye az asztalra a kormányok álláspontját.

"Ezután a tagállamokon és az Európai Parlamenten a sor, hogy megállapodjanak" - szögezte le. Szavaiból a Népszava szerint úgy tűnt, hogy még nem dőlt el, lesz-e hathatós visszatartó ereje az uniós büdzséhez köthető úgynevezett jogállami feltételrendszernek.

A politikus szerint az EU nem tolerálja a jogállam megsértését, legyen szó akár a médiaszabadságról vagy az igazságszolgáltatás függetlenségéről. Kérdésükre, hogy Magyarországon, Lengyelországban és másutt mégis miért érzik sokan úgy, hogy Brüsszel engedékeny a jogsértőkkel szemben, a bizottsági elnök azzal válaszolt, hogy a közösségnek egy sor eszköze van a jogállam megóvására.

Egyben bejelentette, hogy a 27 ország jogállami teljesítményét értékelő jelentéseket szeptember 30-án fogja elfogadni az uniós ellenőrző testület. A beszámolókban a korrupcióról, a média sokszínűségéről, a fékek és egyensúlyok rendszeréről, illetve a veszélyhelyzeti kormányzás alatt hozott intézkedésekről mondanak majd véleményt.

Az Európai Bizottság már a jövő hét közepén jóváhagyja az EU új migrációs politikájáról szóló jogszabályi előterjesztését. Az uniós intézmények 2015 óta képtelenek tető alá hozni a bevándorlásra és a menekültügyre vonatkozó törvényeket, ezért von der Leyenék egy új paktummal rukkolnak elő. A bizottsági elnök szerint a javaslat egyensúlyt teremt a szolidaritás és a felelősségvállalás között, hangsúlyt helyez a tagállamok közötti egyenlő teherviselésre a megerősített határőrizettől a befogadottak integrációjáig, de valószínű. hogy az új szabályozás nem fog a menedékkérők unión belüli elosztására vonatkozó kötelezettséget tartalmazni.

Brüsszel egyelőre nem változtat a koronavírus-járvány miatt fellazított fiskális és támogatási politikáján, nem kíván határidőt szabni a pénzügyi fegyelem helyreállítására. Ugyanakkor elvárja, hogy a tagországok a közösség két legfontosabb céljával - a digitális és a zöld átállással - összhangban alakítsák a beruházási politikájukat és gazdasági reformprogramjukat. Európának mindkét területen vezető szerepet kell betöltenie a világban - tette hozzá Ursula von der Leyen.