Naivitás lenne a Bretton Woods-i konferenciához hasonlítani, ugyanakkor leírni sem szabad a legfontosabb fejlett és feltörekvő országokat tömörítő G20-csoport hétvégi találkozóját - olvasható az Economist elemzésében. A csúcson a globális pénzügyi rendszer újraformálását nehezen lehet elképzelni. Egyrészről továbbra is igen eltérőek a vélemények a játékszabályok szigorításáról (Nicolas Sarkozy francia elnök többször is lelkesen kiállt az erőteljesebb állami kontroll mellett, miközben George W. Bush tegnapi beszédében óva intett a piac túlzott megregulázásától.)

Még ha a politikai szereplők közt egyetértés is lenne az ügyben, a pénzpiacok mederbe terelése alapvető ellentmondások miatt eleve lehetetlen feladatnak tűnik. A pénzpiacok a világgazdaság legjobban globalizált szegmensét jelentik, az utóbbi évtized gazdasági fellendülése nagyrészt a világszintű pénz- és tőkeáramlások felgyorsulásának volt köszönhető. Ugyanakkor a pénzpiacok másik alapvető jellegzetessége az instabilitás, egy válsághelyzetben elkerülhetetlen a finanszírozási csatornák hirtelen összeszűkülése. A gyors tőkekivonás veszélye ellen egyes feltörekvő országok (Oroszország,olajtermelők, Kína) csak tartalékképzéssel tudtak védekezni. Ebben a környezetben a gazdaságpolitikai szuverenitás feladása és egy valóban működőképes globális pénzügyi felügyelet létrehozása nagyon távolinak tűnik.

Sok szempontból mégis érdemes lesz figyelni a csúcs eredményeit - írja a tekintélyes brit hetilap. A G20 csoport legnagyobb előnye, hogy a G8-cal ellentétben szerepet kapnak benne a legjelentősebb feltörekvő országok, például Kína is. A tőkeerős kínai gazdaságnak pedig kulcsszerepe lehet a válság rendezésében.

Az is biztató jel, hogy a globális pénzügyi rendszer reformjának nagyszabású tervei helyett a résztvevők valószínűleg a konkrét válságkezelő intézkedések összehangolására koncentrálnak majd. Az utóbbi napokban a pénzpiacok kezdenek feloldódni, visszatérni látszik a bankközi bizalom, a világgazdasági recesszió viszont fenyegető realitás. Az Economist szerint közösen kell kiállni a keresletélénkítési programok, valamint az instabilabb feltörekvő országok megsegítése mellett. A gazdaságélénkítésben mindezidáig kifejezetten óvatos államoknak (például Németországnak) is be kell állnia a sorba, a tekintélyes tartalékokkal rendelkező Japánnak, Kínának és az olajexportőr országoknak pedig aktívabban kell segítenie a források elapadásától szenvedő feltörekvő országokat. Ezzel párhuzamosan az Nemzetközi Valutaalapban is nagyobb szerepet kell adni az új hitelezőknek.

Az is könnyen elképzelhető, hogy a recesszió elleni küzdelem jegyében a résztvevők a világkereskedelmi liberalizáció kérdésében is engedményeket tesznek egymásnak, hogy végre le lehessen zárni a többször is zátonyra futott dohai fordulót.