Weber: Magyarországon veszélyben a jogállamiság

Magyarországon jelenleg rendszerszintű veszély fenyegeti a jogállamiságot, és ezen uniós alapértékek tekintetében nem szabad kompromisszumot kötni, ezért is volt szükség a magyar helyzetről szóló különjelentés megszavazására az Európai Parlamentben - jelentette ki Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője a Le Soir című belga lapnak adott pénteki interjújában.
Szabó Dániel, 2018. szeptember 14. péntek, 15:13
Fotó: AFP

Weber elmondta, azért szavazott igennel az úgynevezett Sargentini-jelentésre, mert Orbán Viktor kormánya nem tett lépéseket a kompromisszum felé annak ellenére sem, hogy korábban még az alkotmányt is hajlandó volt módosítani az Európai Bizottság kifogásai miatt, ezért most "más szintre" kell emelni a párbeszédet.

"Európa a kompromisszumot jelenti" - fogalmazott a Európai Néppárt bizottsági elnöki jelöltje.

Azt mondta, az uniós alapértékek tekintetében nem lehet kompromisszumot kötni, ezért is szavazta meg a jelentést a néppárti képviselők többsége. A Sargentini-jelentést a Fideszt is magában foglaló Európai Néppárt frakciójából több kéviselő is megszavazta.

A frakcióvezető a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyét és a civil szervezeteket érintő új törvényeket említette elsősorban, de hangsúlyozta, hogy Magyarországon fennáll a veszélye a jogállamiság rendszerszintű sérülésének.

"Mi felelősséget vállaltunk, most a tagállami kormányokat tömörítő tanácsnak kell végre megoldania a kérdést" - közölte Weber.

A cikk szerint az Európai Parlament döntése politikailag és szimbolikusan is történelmi jelentőségű.

Weber más kérdésekről is beszélt, és kiemelte, az uniós tagországoknak mielőbb megállapodásra kell jutniuk a migrációs helyzet kezeléséről, ugyanis a populista erők malmára hajthatja a vizet a jövő évi európai parlamenti választásokon, amennyiben ez nem sikerül.

Mint mondta, erősíteni kell a határvédelmet, ki kell fejleszteni egyfajta szolidaritási mechanizmust, illetve segíteni kell a származási országokat a kiváltó okok megszüntetésében.

A fotó forrása: Emmanuel Dunand/AFP.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2018.09.18 15:31

Hülye seggfej Weber, nézd meg a Német állapotokat , utána beszélj a jogállamiságról !!! De miért is féltek ennyire Orbántól ??
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.09.18 10:39

most már csak az jön az orbán fanoktól, szent orbánbam hisznek mégha nyilvánvalóan hazudik is , de azt olyan mély meggyőződéssel mondja, mint egy pszichopata (kitől kapott ez diplomát soroson kívül, orvos látta Grazon kívül, miért nem itthonn kezelteti magát, és hova jár vonattal a készpénzes hátizsákjával?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2018.09.18 09:31

Semmi új, a szokásos zavaros, hagymázas hablaty, üres frázisok pufogtatása.Ez nekik munka? Túrót!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2018, 2018.09.16 11:06

@zana: "Szélsőséges rasszisták vagytok és mind Orbán hívei...Orbán is.. more"
te szerencsétlen! Nem érzed, hogy az épületes mondatocskád első állítását ütöd a másodikkal?
Erre lehet mondani: mélyhülye
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ptiszaii, 2018.09.16 10:06

@csaba7272: EU többségében soha nem volt keresztény, ez a volt kiszes , volt komcsi Orbán újabb agymenése.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html