Áll a bál az orosz összejátszásról készült amerikai jelentés körül

William Barr amerikai igazságügyi miniszter nem kíván megjelenni a képviselőház igazságügyi bizottságának csütörtökre tervezett meghallgatásán - közölte szerda este Jerry Nadler, a bizottság demokrata párti vezetője.
Napi.hu, 2019. május 2. csütörtök, 08:26
Fotó: Getty Images

A demokrata politikus azt is elmondta, hogy az igazságügyi minisztérium nem tesz eleget azon kérésnek sem, hogy benyújtsa a Mueller-jelentés szerkesztetlen változatát a bizottságnak.

Jerrold Nadler szerint a tárcavezető zsarolni próbálja a bizottság tagjait, akik a bejelentéstől függetlenül csütörtökön reggel 9 órakor összegyűlnek a meghallgatásra. Nadler bejelentését követően Hakeem Jeffries, a bizottság szintén demokrata párti tagja újságíróknak azt mondta, amennyiben Barr nem jelenik meg csütörtökön, a bizottság büntetés terhe melletti idézést küld neki.

William Barr azt követően döntött így, hogy az igazságügyi bizottság megszavazta, a meghallgatáson nem a politikusok, hanem a bizottság jogászai faggatnák majd őt.

A tárcavezető szerdán részt vett a szenátus igazságügyi bizottságának heves szóváltásokkal tűzdelt meghallgatásán. A demokrata párti szenátorok egyike "Trump ügyvédjének" minősítette őt, egy párttársa pedig azzal vádolta meg, hogy "szándékosan félrevezette" a bizottságot. A meghallgatáson William Barr elsősorban a Mueller-jelentés ügyében képviselt álláspontját vette védelmébe. Mint fogalmazott: "abszolút nyugodt", és helyesen cselekedett mind a jelentésről szóló összefoglalónak, mind a teljes jelentés szerkesztett változatának nyilvánosságra hozatalát illetően.

A szenátusi meghallgatás előtt pár órával hozta nyilvánosságra a The Washington Post című lap, hogy Robert Mueller, a róla elnevezett vizsgálóbizottság vezetője korábban egy Barrhoz intézett levélben kifogásolta a jelentésről a miniszter által készített rövid összefoglalót, mert szerinte az nem tükrözte a jelentés lényegét.

Mueller volt a vezetője a róla elnevezett különleges vizsgálóbizottságnak, amely a 2016-os választásokon a Trump-kampány munkatársai és oroszok közötti esetleges összejátszást volt hivatott feltárni, valamint azt, hogy Donald Trump elnök nem akadályozta-e az igazságszolgáltatást az ügy feltárásában. A csaknem két esztendeig tartó vizsgálat után nyilvánosságra hozták a teljes jelentés szerkesztett, 448 oldalas változatát, de hetekkel korábban Barr miniszter egy négyoldalas összefoglalóban összegezte annak tartalmát a törvényhozók és a közvélemény tájékoztatására. Az összefoglalóban leszögezte: a vizsgálat szerint a 2016-os elnökválasztási kampány idején nem volt összejátszás Donald Trump kampányának munkatársai és oroszok között, továbbá megítélése szerint az elnök nem akadályozta az igazságszolgáltatást.

A meghallgatás elején felolvasott írásos nyilatkozatában William Barr főként a Mueller által hangoztatott kifogásra reagált. Leszögezte: az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében a vizsgálóbizottság nem vont le következtetést, ennek levonását reá bízta. Barr erre utalva a törvényhozók előtt úgy fogalmazott: meglepődött, hogy Mueller rá hagyta a döntést az igazságszolgáltatás akadályozása ügyében.

A jelentés alapján William Barr azt állapította meg, hogy nincs elégséges bizonyíték arra, hogy az elnök akadályozta volna az igazságszolgáltatást. A szenátusi bizottság előtt pedig elmondta: megállapítását, illetve rövid összefoglalójának szövegét felajánlotta elolvasásra Robert Muellernek, aki azonban elhárította ezt.

Barr hozzáfűzte, ő és munkatársai gondosan átvizsgálták a jelentésben szereplő tényeket és jogi elméleteket, mielőtt az összefoglalót, majd a jelentést nyilvánosságra hozták. Megjegyezte azt is: Robert Mueller nem az összefoglaló tartalmát kifogásolta, hanem azt, hogy miért nem bővebben fejtette ki a bizottsági jelentés lényegét.

A tárcavezető megjegyezte azt is: nem ellenzi, hogy a törvényhozók meghallgassák a vizsgálóbizottság volt vezetőjét is.

HOZZÁSZÓLÁSOK