Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Politico című brüsszeli lap írása szerint a májusi választásokkal kapcsolatos felmérések alapján szinte bizonyos, hogy az Európai Parlament két legnagyobb politikai pártcsaládja, az EP-ben régóta a legnagyobb pártcsaládnak számító, jobbközép EPP, illetve a PES közül egyik sem fog elegendő szavazatot szerezni ahhoz, hogy többségi koalíciót alakítson az Európai Parlamentben. Az Európai Néppárt (amelynek a Fidesz is tagja) a lap szerint emiatt arra kényszerülhet, hogy a politikai palettán tőle jobbra álló erők közül keressen további szövetségeseket, akiket az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) csoportban, a Jog és Igazságosság (PiS) lengyel kormánypártban, vagy a flamand szakadár Új Flamand Szövetségben (N-VA) találhat meg - írja az MTI.

Timmermans a PD kongresszusán ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ha az EU-s választópolgárok a jobbközép EPP-re szavaznak, azt kockáztatják, hogy az európai szélsőjobb bekerül a hatalomba. "Soha nem fogok megállapodást kötni a szélsőjobbal azért, hogy az Európai Bizottság elnöke lehessek" - mondta a holland baloldali politikus. Hozzátette: "az EU polgárainak, az olaszoknak azonban tudniuk kell, hogy ha a jobbközépre szavaznak, azt kockáztatják, hogy végül a szélsőjobbal kötendő koalícióban kötnek ki".

A Politico megjegyezte: a szocialista pártok támogatottsága az elmúlt években uniószerte drámai mértékben visszaesett a tagállamokban tartott választásokon, de az Európai Néppárt is teret veszített, miközben a populista erők - különösen a szélsőjobb - előretörtek.

"Olyan trendet látok az EU-ban és a nemzeti parlamentekben, amely megrémiszt, és azt akarom, hogy ezt ti is mindannyian lássátok" - mondta Timmermans a római pártkongresszuson. Frans Timmermans felidézte azt is, amit állítása szerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság jelenlegi elnöke - az Európai Néppárt egyike vezetője - öt évvel ezelőtt mondott. Timmermans közölte: Juncker 5 éve még azt mondta, hogy sosem lépne szövetségre a szélsőjobbal, de ennek esélye lépésről lépésre sokkal valószínűbbé válik.

A brüsszeli lap megjegyezte azt is, hogy Manfred Webert, Timmermans fő riválisát, régóta bírálják a baloldalon azért, mert túlságosan is megengedő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel, illetve más, illiberális nézeteket valló politikusokkal az EPP-n belül. A PES csúcsjelöltje - a Politico cikke szerint - leszögezte, az EP-választási kampány során egyszerű egyenlettel fog érvelni: EPP+Weber=Orbán=Kaczynski (a PiS vezetője).

A római kongresszuson Timmermans arra ösztökélte az olasz szavazókat, hogy őt és az EU-t támogassák a választásokon. "Hiányzik Olaszország. Nem tudjuk Európát Olaszország nélkül építeni. Kérem, segítsenek nekem Olaszországot visszahelyezni Európába szívébe, Európát pedig az olaszok szívébe" - mondta az EB alelnöke.

Emellett kijelentette: a szélsőjobboldal sikere azzal függ össze, hogy Európa miként kezelte a migráció kérdését. Az olaszok úgy érzik, hogy magukra hagyták őket a válságban, de nem az EB a hibás. Matteo Salvini olasz belügyminiszter barátait terheli a felelősség, Orbán Viktort és Jaroslaw Kaczynskit - mondta Timmermans.