Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A részleges vagyonzárolásról a román korrupcióellenes ügyészség ploiesti-i kirendeltsége határozott szerdán. A román hírügynökségek értesülése szerint a zár alá helyezett vagyon értéke 220 ezer euró (közel 67,5 millió forint).

A vádhatóság szeptemberben közölte, hogy Victor Ponta ellen újabb vizsgálat indult. Az ügyészek szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik politikusa befutó törvényhozói helyet vásárolt magának úgy, hogy 220 ezer eurót fizetett. Ebből a pénzből törlesztette a balközép párt egyik alapítványa Tony Blair volt brit kormányfő tiszteletdíját, aki részt vett 2012 márciusában egy bukaresti konferencián. Az ügyészek szerint az akkor még ellenzékben levő Ponta jogtalan választási előnyre tett szert nemzetközi hírű személyiség társaságában mutatkozva.

A román ügyészség egy másik ügyben tavaly szeptemberben már vádat emelt Ponta ellen többrendbeli okirat-hamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnrészesség vádjával. Az ügyészség szerint 2007-2008-ban Ponta ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel havi 2-3000 eurós (mintegy 600-900 ezer forint) honoráriumot Dan Sova szenátor cégétől, az összeg igazolásául pedig 17 teljesítési igazolást hamisított. A per még folyamatban van.