Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Alkalmas a politika mindenhatóságába vetett hit megingatására az a tény, hogy a várakozásokkal ellentétben az orosz elnökválasztás lezajlása, s ezzel a politikai helyzet stabilizálódása után nem nőttek, hanem drasztikusan csökkentek a közvetlen külföldi tőkebefektetések (FDI). Az év első negyedében a moszkvai központi statisztikai hivatal jelentése szerint éves összehasonlításban 17,6 százalékot esett az FDI, 36,5 milliárd dollárra. Március végére az Oroszországban befektetett külföldi tőke teljes összege 323,3 milliárd dollárt tett ki, ami 7,4 százalékkal több a tavalyi év azonos időszakáénál. Ezen belül azonban a közvetlen működő tőke részesedése csak 38,5 százalék volt az előző évi 39,9 százalék után - írta a RIA Novosztyi. Ugyanakkor a nettó tőkekiáramlás az idei év első három hónapjában 42 milliárd dollárt ért el, vagyis jóval többet, mint a közvetlen külföldi tőkeberuházásoké.

A hír kellemetlenül érintheti Vlagyimir Putyin államfőt, aki a napokban méltatta a közvetlen külföldi befektetéseket, amelyek összege tavaly meghaladta az 52 milliárd dollárt, vagyis gyakorlatilag elérte a válság előtti, 2007-es szintet. Az elnök minden lehetséges alkalommal hangsúlyozza az FDI fontosságát és azt, hogy mindent meg kell tenni annak fokozása érdekében. Büszkén közölte, hogy az elmúlt négy évben több mint 140 külföldi beruházási engedélykérelem futott be, s ebből csak nyolcat utasítottak el.