Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A 21. alkalommal közzétett jelentés rámutat, hogy egy évvel korábban, 2017-ben még 11 százalékos volt a női rendezők részvétele a legnagyobb bevételű hollywoodi produkciókban. A tavalyi adat azért is meghökkentő, mivel közben úgy tűnt, elindult valamiféle elmozdulás a filmiparban a női egyenjogúság felé.

A brit lap által ismertetett éves jelentés szerint a női rendezők aránya nagyjából két évtizede változatlan: a filmiparban "alapvetően alulreprezentáltak" a nők - írja az MTI.

Martha Lauzen, a jelentés szerzője, a San Diegó-i Egyetem nők filmes és televíziós részvételével foglalkozó központjának igazgatója kiemelte: az elemzés nem talált bizonyítékot arra, hogy a filmiparban bármilyen pozitív fordulat áll volna be, holott ezt tavaly sokan megjósolták.

A filmes szakmákban dolgozó nők aránya tavaly kicsit nőtt: a 2017-es 18 százalékról 20 százalékra. Közülük legtöbben, 26 százaléknyian producerek voltak. Az operatőrök közül csak 4 százalék volt nő.

Lauzen hangsúlyozta, hogy a hathatós változásokhoz a filmipar legfőbb szereplőinek, a stúdióknak, az ügynökségeknek, a céheknek és szövetségeknek a nagyszabású erőfeszítésére lenne szükség.