A Pihilips kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés levonása előtti eredménye (EBITA) - amit a piaci elemzők leginkább figyelnek - 418 millió euró lett, 24 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál - számol be az MTI a holland cég negyedéves jelentése.

A június végével záródott három hónapban a Philips bevétele 6 százalékkal, 4,39 milliárd euróra mérséklődött. Bevételei egyebek között Nyugat-Európában 3 százalékkal nőttek, Észak-Amerikában viszont 8 százalékkal csökkentek. Elemzők kisebb, 344 millió euró EBITA-eredményre és szerényebb, 4,34 milliárd euró bevételre számította a második negyedévről. Az adózott eredmény 208 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 243 millió euróról, ami azonban így is jóval meghaladta a szakértők által becsült 92 millió eurót.

A cég arra számít, hogy a júliussal kezdődött hat hónapban már nőnek a bevételei, ahogy a kórházak és a fogyasztók túljutnak a koronavírus-járvány okozta első megrázkódtatáson. A Philips hétfőn azt közölte, hogy új megrendelései 27 százalékkal nőttek a tavalyi második negyedévvel összevetve.