A bolgár féltől a közelmúltban kapták meg a szükséges dokumentumokat, ezért nem lépett még hivatalosan az orosz cég - közölte Alekszej Lihacsov. A Roszatom először mindenképpen önállóan indul a versenyen és nem valakivel, vagy valakikkel konzorciumban - írta az MTI az orosz TASZSZ hírügynökségre hivatkozva.

A bolgár kormány azt tervezi, hogy a belenei atomerőmű építése 2020-2021-ben kezdődhet. Azt már lehet tudni, hogy a pályázaton az amerikai General Electric (GE), a kínai állami nukleáris konszern, a Kínai Nemzeti Atomenergetikai Társaság (CNNC) és a Framatome francia atomerőmű-építő vállalat indul. Bulgária 9 milliárd euróért 8 év alatt tervezi megépíteni a létesítményt.

A bolgár parlament tavaly júniusban feltételekkel ugyan, de engedélyezte, hogy a kormány újraindítsa a kétezer megawatt teljesítményre tervezett belenei atomerőmű építésének 2012-ben befagyasztott projektjét.

Bulgáriában egyetlen atomerőmű üzemel. A Duna mellett fekvő kozloduji erőműben két, egyenként ezer megawatt teljesítményű szovjet gyártmányú reaktor működik, és ezek Bulgária áramtermelésének 33 százalékát adják. Az állam gázszükségletének 95 százalékát, kőolajfogyasztásának pedig 80 százalékát oroszországi importból fedezi. Az egyetlen olajfinomító a Lukoil orosz olaj- és gázkitermelő cég tulajdonában áll.

Bulgária 2005-ben hirdetett tendert a Duna-parti Belene városba tervezett atomerőműre. A nyertes cég, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern atomerőmű-építő vállalata, az Atomsztrojekszport a 2008 januárjában aláírt kivitelezési szerződés értelmében két, egyenként 1000 megawatt teljesítményű harmadik generációs reaktorral szerelte volna fel a létesítményt. A bolgár kormány 2012-ben azonban befagyasztotta a beruházást, mert nem tudott megállapodni az orosz féllel a kivitelezés költségéről, és nem sikerült nyugati befektetőt találni. A zátonyra futott ügylet nyomán Bulgária 601 millió euró kártérítést fizetett a Roszatomnak.