A dél-koreai elektronikai konszern csütörtökön azt közölte, hogy az adózott eredménye 7,7 ezer milliárd won (100 won=25,34 forint) volt, ami három éve a legnagyobb negyedéves profit. Elemzők kisebb adózott eredményre, 7,1 ezer milliárd wonra számítottak.

A cég bevétele várakozásoknak megfelelően, 2 százalékkal 50,5 ezer milliárd wonra nőtt, a működési eredmény 48 százalékkal 9,9 ezer milliárd wonra emelkedett. (Nemrég letartóztatták a Samsung vezetőjét.)

A Samsung mobilgyártó ágazatának működési eredménye 2,07 ezer milliárd wonra csökkent a tavalyi első negyedévi 3,89 ezer milliárd wonról.

A dél-koreai cég a folyó negyedévre nagyobb profitot vár, mert azzal számol, hogy növelni tudja a félvezetők és a mobiltelefonok eladását.

A Samsung csütörtökön 2,3 ezer milliárd won értékű részvényvisszavásárlási programot is bejelentett - írja az MTI.