A csoki, a kávé és a kutya meghozta az üzleti sikert

Kiemelkedően jó évet zárt a Nestlé Hungária Kft. három magyar gyára: 95 milliárd forint értékben exportáltak különböző termékeket 2019-ben, így a cég árbevételének közel kétharmadát már a külpiacok adják - adta hírül az élelmiszeripari társaság.
Domokos Erika, 2020. február 14. péntek, 10:37
Fotó: Napi.hu

A Nestlé Hungária 2018 után tavaly tovább növelte árbevételét, mintegy 142 milliárd forintra; az exportnövekmény 15 milliárd forintot tett ki,  mind a három hazai Nestlé-gyár túlszárnyalta előző évi teljesítményét - írta a cég közleményében.

A Céginfo.hu adatai szerint a cég nettó árbevétele 2018-ban 137 milliárd forint volt (amiből az exportbevétel mintegy 80 milliárd forint), az adózott eredménye pedig 4,6 milliárd forint volt.

Mintegy kétezer tonna, azaz 25 millió darab csokoládé figurát állított elő a tavalyi karácsonyi szezonra az élelmiszeripari cég diósgyőri üzeme. A termékpaletta 70 különböző termékből áll, amelyek tíz különböző márkanéven kerülnek a boltok polcaira. A tavalyi évet a megújult receptúra (6 százalékkal kevesebb cukor és kétszer több protein) alapján készülő Smarties márka uralta: a teljes gyártási mennyiség 55 százalékát ez a termék tette ki. A Diósgyőrön készülő édességek 90 százaléka a külpiacokon talált vevőre. A magyar csokoládéfigura-üzem termelési volumene 2019-ben 11 százalékkal, exportjának mennyisége pedig 13 százalékkal nőtt és elérte az 1700 tonnát. Diósgyőrben már gőzerővel készülnek a húsvéti ünnepekre, tavaly novemberben és decemberben 400-450 ember dolgozott az ajándékba szánt csokoládé figurák előállításán - sorolta az adatokat a cég közleményében.

Az új beruházásoknak köszönhetően Szerencsen a kakaó és kávépor termelési kapacitás 12 százalékkal nőtt, így idén a gyár kibocsátása éves szinten elérheti a 40 ezer tonnát is. A büki állateledel gyártó üzemben pedig 2018-hoz képest 23 százalékos termelési érték növekedést mértek, megközelítve az 200 ezer tonnát.

A Nestlé cégcsoport világszinten mért organikus növekedése 3,5 százalékos volt, elsősorban az USA piacának és az állateledel üzletág teljesítményének köszönhetően. A multinacionális vállalat árbevétele 1,2 százalékkal 92,6 milliárd svájci frankra emelkedett. A bővülést az akvizíciók költsége és a devizaárfolyamok hatása fékezte.

A Nestlé 2018-ban kötött megállapodást az amerikai Starbucks kávézólánccal közös termékportfólió létrehozásáról, az online és a kiskereskedelemben kapható Starbucks At Home termékek tavaly már komoly bevételt vállaltak a Nestlé árbevételének bővüléséből - de hogy mekkorát, azt a svájci multi nem közölte.

HOZZÁSZÓLÁSOK