Romániában 197 746 gépjármű kapott rendszámot az első félévben, 17,4 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi első félévben, külföldön viszont hódít a Dacia - írja az MTI-Eco. A legnagyobb mértékben, 79,2 százalékkal a buszok és mikrobuszok értékesítése csökkent, a legjobb eredményt pedig a kis kategóriás személyautók hozták, itt a visszaesés 14,9 százalékot tett ki. A félév során a második negyedév mutatkozott rosszabbnak, ekkor az éves szintű visszaesés 23,4 százalékot tett ki. A kereskedők reményei szerint az eddig kisebb népszerűségnek örvendő roncsautó-program harmadik szakasza, szeptember és december között jelentősen megnöveli a vásárlási kedvet - a program június és augusztus közötti kvótájának mindössze 12 százalékát használták fel július közepéig. A Dacia azonban tarolt Franciaországban, itt az egy évvel korábbihoz képest 72,6 százalékkal több fogyott belőle júliusban, de az első hét hónap átlagában is 28,5 százalékos növekedést tudott elérni, miközben a francia autópiac egésze 1,3 százalékkal visszaesett egy év alatt. A Dacia fő piaca Németország, a második Franciaország, a harmadik Románia.