A második legnagyobb amerikai számítógépgyártó árbevétele pénzügyi évének április 30-án végződő második negyedében tevékenységének minden szegmensében növekedett, ezzel némiképp enyhítette az IBM egy hónappal ezelőtti, kifejezetten csalódást keltő eredményei okozta aggodalmakat. A HP papírjainak jegyzése a zárás utáni 4 százalékkal kúszott fel. Európa lehetett a kulcspiac, mert mialatt legnagyobb riválisa, az IBM az öreg kontinensen a „gyenge gazdasági kondíciók miatt” szerény eredményt ért, a HP az európai-közel-keleti-afrikai régióban 10 százalékkal, 9,1 milliárd dollárra tudta növelni árbevételét. Mindezek után Mark Hurd vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy a HP szolíd negyedévet zárt. A társaság 966 millió dollár nettó ereményről számolt be, az árbevétel 7,2 százalékos bővülés után 21,6 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel korábbi 20,1 milliárdról - az elemzői várakozások 21,4 milliárd dollárt mutattak. A harmadik negyedévre a társaság saját prognózisa pedig 20,3-20,7 milliárd dollár, az elemzők 20,4 milliárdot várnak. A második negyedben a printerbiznisz üzemi eredménye 14 százalékkal 814 millió dollárra esett, aminek fő oka a 71 millió dollárt felemésztő munkaerő-leépítés, valamint az alacsony árak voltak.