A kínaiak nyomulnak, a németek kezdenek nyugtalanná válni

A Midea kínai háztartásigép-gyártó csütörtökön hivatalosan is ajánlatot tett a Magyarországon is jelenlévő német Kuka iparirobot- és berendezésgyártó vállalat felvásárlására.
MTI-Eco, 2016. június 16. csütörtök, 15:50
Fotó: MTI/EPA

Ezzel a kínai cég megerősítette, hogy legalább 30 százalékra akarja növelni már meglévő 13,5 százalékos részvénypakettjét, a részesedés végső nagysága attól függ, hogy hány részvényes fogadja el a vételi ajánlatot. A legnagyobb részvényes a Voith, a német gépipari konszern több mint 25 százalékos részesedéssel, blokkoló kisebbséggel rendelkezik a Kukában.

A Midea mintegy 4,6 milliárd eurót, részvényenként 115 eurót kínál a Kukáért, ez 36 százalékos prémium a május 17-iki 84,41 eurós tőzsdei záróárhoz képest.

Nem kell a teljes ellenőrzés

A Midea korábban azt közölte, hogy nem célja megszerezni a teljes ellenőrzést a Kuka fölött. A robotgyártó továbbra is független tőzsdei cég lenne, telephelyei megmaradnának, az igazgatótanácsban pedig csak akkora képviseletre törekszik a Midea, amely "megfelelően tükrözi üzletrésze nagyságát". Azokra az értesülésekre, hogy a német kormány nyomására a Midea megelégedne maximum 49 százalékos pakettel, a kínai cég szóvivője azt mondta, hogy egy ilyen felső határ megjelölése pusztán jogi szempontból tekintve nem lehetséges.

A Kuka igazgatósága és a Voith közölte, hogy "behatóan és gondosan" megvizsgálja a kínai ajánlatot. A Kuka nem kommentálta azokat a jelentéseket, hogy a svájci ABB ellenajánlatot tenne, ha erre biztatást kapna Németországból.

Kezd nyugtalanítóvá válni

Kínai vállalatok számos csúcstechnológiát képviselő német céget vásároltak fel a utóbbi években, ami már kezd nyugtalanságot kelteni Németországban. Noha a Siemens vezérigazgatója szerint a kínai vállalatok németországi terjeszkedése, így a Kuka megvásárlása is a globalizáció "természetes és helyénvaló következménye", ezt a német kormányon belül sem egészen látják így.

A német gazdasági miniszter a közelmúltban a WirtschaftsWoche gazdasági lapnak írt cikkében sürgette, hogy az Európai Unió védje meg kulcsfontosságú iparágait az unión kívüli befektetőkkel szemben. Sigmar Gabriel szerint az uniónak nemcsak a biztonsági és védelmi szektorokat kell óvnia, hanem az európai gazdaság jövője szempontjából stratégiai fontosságú ágazatokat is.

"Komolyan fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy akarunk-e harmadik országokból olyan befektetőket, amelyek állami források révén nyomulnak be piacgazdaságunkba (...) nem vagyok hajlandó munkahelyeket és vállalatokat feláldozni a nyílt európai piac oltárán" - szögezte le a szociáldemokrata miniszter, aki az alkancellári posztot is betölti.

A Kuka a világ egyik vezető autóiparirobot-szállítója, világszerte 12 ezer alkalmazottja van. A Kuka a Kuka Robotics Hungária Ipari Kft. révén 1991 óta van jelen Magyarországon. A Kuka Robotics Hungária Ipari Kft.-nek Taksonyban és Füzesgyarmaton van telephelye, több mint 1000 munkavállalót foglalkoztat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

reszeloaladar, 2016.06.21 15:19

Ez van, ha olyan fair play szabályok szerint játszunk, amit mások nem tartanak be. Előbb beengedjük az illegális migránsokat, majd eladjuk a boltot annak aki többet kínál. Amerika is így csinálja?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2016.06.17 15:40

"nem vagyok hajlandó munkahelyeket és vállalatokat feláldozni a nyílt európai piac oltárán"

Ja, hogy az ilyen jellegű műveletek munkahelyek megszűnését okozzák?
Mi is volt nálunk '89 után? Jöttek a nyugatiak, felvásároltak minket és munkahelyek százezrei áldozódtak
"fel a nyílt európai piac oltárán"? Vagy az nem is volt igaz, mert ha ők csinálják akkor az csakis jó lehet?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2016.06.17 15:35

"Noha a Siemens vezérigazgatója szerint a kínai vállalatok németországi terjeszkedése, így a Kuka megvásárlása is a globalizáció "természetes és helyénvaló következménye", ezt a német kormányon belül sem egészen látják így."

Ja persze, a gyarmatosítás csak addig jó, amíg ők gyarmatosítanak másokat, mihelyt őket veszik meg kilóra az már nem tetszik...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html