Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A munkaerőhiány az egész régiót érinti és komoly fennakadásokat okozhat karácsonykor, amikor a kiskereskedelemben és a logisztikai területeken hagyományosan megnő a terhelés és ideiglenes felvétellel oldják meg a problémát. Magyarországon legalább 30-35 ezer munkavállaló hiányzik jelenleg a kereskedelemből a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.

A karácsonyi szezonban fel kell készülni a vásárlói rohamra, a munkaerőhelyzetet pedig a bérrendezés önmagában nem oldja meg. A szervezet megoldási javaslatai között szerepel, hogy például foglalkoztatni lehet nyugdíjasokat, kismamákat, valamint megváltozott munkaképességű személyeket.  A munkaerőhiány akár fennakadásokat is okozhat ebben a sűrű időszakban, de a kereskedelem mindig kreatív szakma volt, és képes volt megoldani ezeket a helyzeteket - derült ki abból az interjúból amelyet a VOSZ Kereskedelmi Tagozatának elnöke, Krisán László adott az Inforádiónak.

Magyarország szerencsétlenebb helyzetben van, mint Románia, ahol szezonálisan épp a kivándorlás mentheti meg a cégeket a karácsonyi összeomlástól. Más természetű volt a folyamat a szomszédos országban, mint hazánkban, ahonnan az elvándoroltak legnagyobb része el is költözött, letelepedett és nem tér haza.

"Szerencsénk van, mert az idénymunkások ilyenkor térnek haza. Romániában februártól szeptemberig tart az időszak, amikor a nyugati országokban dolgozik a munkaerő. Hagyományosan ilyenkor visszatérnek, őket pedig be lehet állítani dolgozni - mondta el a Napi.hu-nak az eMag online kereskedőcéggel egyesült Fashion Days ügyvezetője, Robert Breza. Az ENSZ statisztikái szerint mintegy 3,4 millió román él másik országban, a becslések szerint közülük 33 százalék idénymunkás, vagyis a mezőgazdasági holtidőben hazatér.

Az átlagbér sem elég, hogy maradjanak

Az e-kereskedelemben utazó divatportálnál ez nemcsak a karácsonyi roham miatt kedvező: november végén feketepénteki leárazásokat tartanak, melyben az éves forgalmuk 15-25 százalékát bonyolították az elmúlt években, tehát jóval átlag feletti a leterheltségük. "Tartósan nem tudnánk alkalmazni ezeket az embereket, mert Olasz- vagy Franciaországban akár 1000-1500 eurós (310-465 ezer forintos) fizetést is kapnak a kint töltött hónapokban. Romániában viszont a Bukaresti régióban, ahol a legmagasabbak az átlagfizetések, 400 eurós (125 ezer forintos) nettót kereshetnek. Ezzel nem lehet versenyezni" - magyarázta a cégvezető.

Az eMag és a Fashion Days így talált magának munkaerőt Bukarest melletti logisztikai központjába, ahonnan a román mellett a magyar és a bolgár piacot is ellátják. Az üzembe csak a karácsonyi időszakra 400 embert vettek fel, többségüket munkaerő kölcsönzőkön keresztül. Mint Breza a Napi.hu-nak ismertette, a szállítmányozási részlegre nem egyszer csak száz kilométernél messzebb találtak alkalmazható sofőröket. Ráadásul annyira húsba vágó a hiány, hogy a toborzást és a betanítást már augusztusban elkezdték, így most mindent összevetve több mint ezer ember dolgozik a cégnél.

Megterhelő munka

A logisztikai központban több részlegen dolgoznak. Mivel sem az eMag, sem a Fashion Days nem foglalkozik termékek gyártásával, a folyamatok a beérkező áruk szétválogatásával kezdődik. A termékeket aztán egy négy szintes raktárban helyezik el.

Napi.hu

Amikor befut egy rendelés, akkor a vásárolt termékeket - például a legkeresettebb terméket, vagyis egy csomag pelenkát, mellé egy könyvet és egy mobiltelefont - egy kék ládába helyezik, majd futószalagon átküldik a csomagolórészlegre. Itt a megfelelő anyagba teszik (különböző méretű borítékokba, dobozokba vagy fóliába), vonalkódozzák, majd utána továbbküldik egy újabb futószalagon egy címelosztóba. Technikailag ez egy automata szalag, amely aszerint, hogy az adott pakkot hova küldik, szétválogatja az elemeket. Ezeket aztán nagyobb, közös ládákba teszik és előkészítik a fuvarozásra.

Bár nincs megtiltva a dolgozóknak, hogy beszéljenek egymással, kevesen szólnak a másikhoz. A munka nagy koncentrációt igényel, fizikailag is megterhelő - magyarázta az egyikük, de hangsúlyozta, hogy nincs oka panaszkodni: "jobb mint egy gyárban" - tette hozzá.

A helyszínen azt mondták, hogy a folyamatos monitorozás miatt a fuvarozáshoz a lehető leghatékonyabb útvonalterveket készítik el. A gyárlátogatáson azt mondták, hogy egy csütörtökön megrendelt csomag akár már másnap este Budapestre érhet. A kiszállítás onnantól kezdve a partnereiken múlik.

Meddig maradnak?

Ez az első munkahelyem, de majd szeretnék tovább állni

- magyarázta egy rakodó az eMag bukaresti gyárában, amikor a cég által szervezett sajtótúrán arról kérdeztem, hogyan került a céghez. A 18-19 éves fiúnak komolyabb tervei vannak, a jövőjét ő is külföldön tervezi.

Magában a logisztikai központban - szemre - a túlnyomó többség 18-25 év közötti fiatal, ezt a megfigyelést az egyik műszakvezető is megerősítette. "Kikerülnek az iskolából és itt alapozzák meg az életüket, de nagy a fluktuáció" - magyarázta, de hozzátette, hogy sokan évek óta dolgoznak a cégnek. Az arányokat nem akarta megbecsülni.

A cégnél egyébként próbálják megtartani akár az ideiglenes munkaerőt is: ha valaki kitart, akkor előléptethetik csoport- vagy műszakvezetőnek is, ahol még többet kereshet. A román karrierportálokon így is több tucatnyi álláshirdetésük fut a legkülönfélébb pozíciókra anyagmozgatótól egészen a biztonsági őrig.

Az eMag Románia második legértékesebb cége, a Dacia után a Brand Finance friss listája alapján. A stratégiai tanácsadó és üzleti értékbecslő cég szerint a Dacia értéke 1,2 milliárd euró (370 milliárd forint, valamivel kevesebb a 4-es metró áránál), az eMagé pedig 361 millió euró. A harmadik helyet a Dedeman vitte el 206 millióval - egyébként ez a legértékesebb teljesen romániai tulajdonú vállalat.