Az első közvetlen járat a város O'Hare nemzetközi repülőterén szinte egy időben szállt le azzal a felvonulással, amelyet a lengyel alkotmány ünnepe alkalmából rendeztek Chicago utcáin.

A lengyel légitársaságnak az ünnepi parádén részt vevő karavánautóján magyar trikolór is lobogott, s a felvonuláson - a LOT vezetői mellett - részt vett Bencsik Zita chicagói magyar főkonzul, valamint a helyi magyar szervezetek sok tagja. A magyarok részt vettek a repülőtér járatnyitó ceremóniáján is, amelynek keretében egyebek között a szokásos vízágyús locsolással köszöntötték az "újonc", vagyis a légikikötőbe először érkező gépet - tudósított a magyar állami hírügynökség.

A repülőtéren megtartott járatnyitó ünnepségen a LOT képviselői hangsúlyozták, hogy Chicagóban és környékén él a legnagyobb lélekszámú amerikai lengyel közösség, Susan Kurland, a repülőtér szolgáltatási igazgatója pedig a chicagói magyar közösség aktív jelenlétét emelte ki.

Közvetlen járat Philadelphia és Budapest között

Az American Airlines amerikai légitársaság helyi idő szerint pénteken a kora esti órákban elindította Philadelphia-Budapest járatát - írt az MTI. A philadelphiai nemzetközi repülőtérről még nem indult közvetlen járat Magyarországra, de az American Airlines korábban - a Malév partnereként - New York és Budapest között már közlekedett. Május 4-től naponta indulnak a járatok magyar légiutas-kísérőkkel, akiknek kiképzése január óta folyamatos. Az érdeklődésre jellemző, hogy júliusig már szinte minden jegyet előfoglalásban értékesítettek.

Beszédében a magyar főkonzul leszögezte: a történelmi lengyel-magyar barátság élő hagyomány, s ennek a barátságnak újabb példája a Chicago-Budapest közvetlen légi járat elindítása. "Az összefogásban erő rejlik, és ez tette lehetővé nemcsak azt, hogy megtaláljuk helyünket Európában, hanem annak felismerését is, hogy összetartozunk természetes és történelmi partnereinkkel" - mondta a magyar diplomata.

A Visegrádi Csoport - Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország - "képes arra, hogy új alternatívákat mutasson fel, megbízható és erős partnere legyen amerikai szövetségesének, valamint józan hangon szólaljon meg az Európai Unión belül". A lengyel-magyar kettős a V4-es együttműködés motorja - emelte ki a főkonzul.

A járatindítás ünneplése vasárnap folytatódik: a Budapestre visszainduló repülőgépet zenés köszöntéssel búcsúztatják, beszédet mondanak Chicago magyar és lengyel főkonzuljai, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökség Észak-Amerikáért felelős vezetője.

A kép illusztráció, forrás: Pixabay.