A Tesco a szlovák Hospodárske Noviny értesülései szerint egy hónapon belül nemzetközi pályázatot ír ki egész közép-európai hálózatára, tehát nemcsak a szlovákiai, hanem a csehországi, lengyelországi és magyarországi áruházakra is - írta a pozsonyi Új Szó. A Tesco-áruházak lehetséges felvásárlójaként a napilap első helyen az amerikai Walmart áruházláncot említette, de szóba jöhet még például a francia Groupe Casino és a japán Aeon társaság is.

Hasonló értesülésről ez év márciusában már beszámolt egyszer a szintén szlovák Sme, most valószínűleg a Tesco dél-koreai kivonulása miatt kerülhetett elő újra a sztori. A szlovák lap által közölt forgatókönyv valószínűségét gyengíti ugyanakkor, hogy a hasonló nagyságrendű tranzakciókat nem nyilvános nemzetközi pályázat keretében szokták lebonyolítani.

A Napi.hu megkereste az ügyben a Tesco Global Áruházak Zrt.-t is: a társaság annyit közölt, hogy a Tesco soha nem kommentál sajtóban megjelenő spekulációkat, most sem teszi.

A vasárnapi zárva tartás tette be a koreai kaput

A legnagyobb brit kiskereskedelmi vállalat hétfőn jelentette be a dél-koreai üzletláncának eladását a Londoni Értéktőzsdén. A cég egy nemzetközi pénzügyi befektetési társasággal jutott - egyelőre feltételes, a versenyfelügyeleti hatóságok döntésétől is függő - megállapodásra a Dél-Koreában Homeplus néven bevezetett, a Samsung csoporttal vegyesvállalati formában létrehozott érdekeltség eladásáról. A Tesco a hétfői londoni bejelentés szerint valamivel több mint 4 milliárd font készpénzért adja el a befektetési társaságnak a dél-koreai hálózatot. Előzetes becslése szerint az adózás és a tranzakciós költségek utáni nettó árbevétel 3,35 milliárd font (1440 milliárd forint) körül lesz.

A Tesco hivatalos hétfői közleménye a dél-koreai üzletág eladását a cég versenyképességének helyreállítását és adósságterheinek csökkentését célzó stratégiai programmal hozza összefüggésbe. A Financial Times című londoni gazdasági napilap online kiadásának hétfői értékelése szerint azonban a Tesco egyébként pénzügyileg sikeres dél-koreai tevékenységének felszámolásában az egyik fő tényező a kiszámíthatatlan dél-koreai szabályozási környezet volt, pl. a minden második vasárnapra előírt zárva tartási kötelezettség. (A nemzetközi kereskedelmi láncoknak nem éppen kedvező politikai, szabályozási környezet éppenséggel Magyarországra is igaz - a szerk.) A dél-koreai érdekeltség eladási terveiről szóló hétfői londoni bejelentésben a Tesco hangsúlyozta, hogy továbbra is fenntartja azokat az erőteljes délkelet-ázsiai üzleti érdekeltségeit, amelyeknek hosszú távú növekedési kilátásai jók, és ugyanez érvényes a nagy-britanniai, az írországi és az európai érdekeltségekre.

Kilábalóban

A Tesco a tavalyi pénzügyi évét évszázados történetének eddigi legrosszabb eredményével zárta: a vállalat a vártnál sokkal nagyobb, 6,38 milliárd fontos (csaknem 2800 milliárd forintos) adózás előtti veszteséget jelentett 2014-2015-re vonatkozóan.  A Tesco vezérigazgatója, Dave Lewis már tavaly teljes gazdálkodási fordulatot hirdetett meg. Ennek jegyében a cég első lépésként bezárta 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét, és törölte további 49 új, korábban tervbe vett nagyáruház felépítését.

A Tesco - a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója 320 ezer alkalmazottal - rendkívül nehéz, könyvelési botrányokkal és bűnügyi vizsgálattal súlyosbított pénzügyi évet hagyott maga mögött.  A cég tavaly október 23-án jelentette be, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal (115 milliárd forinttal) becsülte túl. Átfogó vizsgálatot indítottak a Deloitte annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a láncolat által a piacnak kiadott eredménybecsléseket, emellett a súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) bűnügyi eljárást is indított a Tesco negyedmilliárd fontot meghaladó eredménykalkulációs hibájának ügyében.

A Tesco nemrégiben közölte, hogy Közép-Európában jórészt befejeződött az eddig országonként fenntartott vállalatvezetési csoportok egyesítése egyetlen regionális vezetési központtá. A cég ettől jelentős megtakarítást vár, és közleménye szerint ezt fogyasztói termékkínálatának fejlesztésére fordítja.