A MÁV kiírja, de beszól a Közbeszerzési Döntőbizottságnak

A rétestésztaként nyúló motorvonat-tender újabb fejezetéhez érkezett: a MÁV egyrészt kiírta az új közbeszerzési tendert, másrészt megtámadta a Fővárosi Bíróságon a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) határozatát, amely másodszor is elmarasztalta az állami vonattársaságot. A MÁV ugyanakkor végrehajtási feltételeket szab, és felelőssé teszi a KDB-t, amiért az elmarasztaló határozat állítólag megszűnteti a további árcsökkenést előidéző versenyhelyzet.
NAPI Online, 2005. július 21. csütörtök, 14:46
Fotó:

A MÁV Rt. a mai napon hivatalosan felkérte a Bombardiert és a Stadlert, hogy - azonos feltételek mellett - tegyenek ajánlatot a 30+30 elővárosi motorvonat beszerzésére és karbantartására. Az ajánlatok beadási határideje 2005. augusztus 1-e, az ajánlatok értékelését követő eredményhirdetés 2005. augusztus 5-e.

A MÁV közleménye szerint a KDB-hez benyújtott második jogorvoslati kérelem elbírálása nyomán meghozott határozat következményeként lényegében megszűnik a további árcsökkenést előidéző versenyhelyzet. Tekintettel arra, hogy a KDB döntése értelmében a továbbiakban a motorvonat tenderen a két pályázó a korábban megadott végső árral szerepel, annak csak részelemei változhatnak, a bírálat során már nem úgy vetődik fel a kérdés, hogy melyik pályázó ajánlata olcsóbb - hiszen azok ismertek, és a KDB által kötöttek -, hanem, hogy a verseny tisztasága, a pályázók esélyegyenlőségének biztosítása a tender során mindkét pályázó esetében biztosított-e. Ez kérdéses azért is, mert a Bombardier a KDB döntésének nyomán kapott lehetőséget arra, hogy a másik pályázó ajánlatának ismeretében adja meg valós árelemeit.

A korábbi ajánlat karbantartási összértékének kötöttségét előíró KDB-határozat matematikai képletté alakíthatja a korábban jelentős kedvezményeket eredményező ártárgyalási gyakorlatot, mely révén a Bombardier sem kényszerül arra, hogy a másik pályázónál összköltségében mintegy 13 milliárd forinttal drágább ajánlatát módosítsa.

A MÁV Rt. a továbbiakban csak abban az esetben látja végrehajthatónak a KDB. határozatát, ha mindkét pályázó lehetőséget kap arra, hogy - az összkarbantartási költség korábbi ajánlati árának kötöttsége mellett - megadják a karbantartásra, járműtisztításra és egyéb költségekre vonatkozó új, a műszaki ajánlatban megadott műszaki tartalommal összhangban álló árelemeket. Annak ellenőrzése, hogy a pályázók által megadott árelemek a műszaki ajánlatban megfogalmazott műszaki tartalommal összhangban állnak-e - a MÁV Rt. felelőssége. Az ajánlatot, az Ajánlat-kiírási dokumentációban meghatározott költségszámítással kiegészítve kell benyújtan


HOZZÁSZÓLÁSOK