A 2009 negyedik negyedévi 18 millió dolláros mínusz után 2010 negyedik pénzügyi negyedévében 46 millió dolláros veszteséget könyvelt el a Warner Music Group. Az amerikai lemezkiadó bevételei 13 százalékkal csökkentek, 867 millióról 752 millió dollárra.

A társaság teljes bevételeinek immár negyedét kitevő digitális zeneforgalmazásból származó bevételek ugyan több mint 7 százalékkal emelkedtek az előző negyedévben, ám a zeneszámok letöltésének piacán megtorpant az előző években még dinamikusnak látszó növekedés. Míg 2009-ben több mint 10 százalékkal nőtt a letöltések száma az online zeneboltokban a rajongók, az idei első félévben a növekedésnek már nyoma sem volt.

A Nielsen piackutató szakértője a Reutersnek nyilatkozva elmondta: a piac további bővülésére a jelenlegi helyzetben nem érdemes számolni; az illegális letöltés annak ellenére virágzik, hogy a négy nagy amerikai kiadó összefogásával sikerült ellehetetleníteni több felkapott szolgáltatót, többek között a LimeWire-t is.

A CNet.com-nak nyilatkozó szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzet tökéletes alkalmat szolgáltatna a Google-nek, hogy beindítsa zeneszolgáltatását, a YouTube-hoz szorosan kapcsolódó Google Musicot, amely a legújabb hírek szerint akár már a jövő év elején megkezdheti működését, és a várakozások szerint versenytársa lehet a piacot jelenleg egyértelműen uraló Apple iTunes-nak.